Beszélgetés Szabó István agrárpolitikussal

II. rész – „Ha a falu nincs rendben, a hatalom sincs rendben”

Az agrárpolitikáknak mindig meghatározó eleme a földkérdés. Elnök úr véleménye szerint a jelenlegi magyar földszabályozás megfelelően segíti-e a mezőgazdaság versenyképességét?

A magyar agrárpolitikának sarkalatos kérdése a földkérdés. Ebben a kormánynak azonban nincs határozott és világos koncepciója. Az FVM azt az elvet érvényesíti, hogy „virágozzék száz virág” és nem tesz különbséget a dotációban a különböző méretű üzemek között.
Az ellenzék pedig illúziókat kerget és azzal vádolja a kormányt, hogy likvidálja a parasztságot és Magyarország parasztság nélküli ország lesz, mert a külföldiek megveszik a földet tőlünk. Azt is mondják, hogy rossz a brüsszeli megállapodás a földet illetően. Azt meg elfelejtik, mert könnyen felejtenek, hogy amit ők kritizálnak – a külföldiek földszerzési lehetősége 2011-től –, az Orbán Viktor nevéhez kötődik.

Magyarországon jelenleg egymillió-háromszázharmincezer hobbikert van, amiben a lakóházak melletti veteményeskertek nincsenek benne. Ez a szántóterületnek 4-6%-át teszi ki. Tehát a magyar családoknak több mint a fele rendelkezik ilyen kiskerttel. A földkérdésen belül ez az, ami politikailag legegyértelműbb, és van ennek egy igen fontos szociális funkciója is.

A földtulajdonosok számát illetően ma két szám is fut, Tanka professzor szerint 600-700 ezer, a KSH szerint pedig 750 ezer földtulajdonos (szántó, rét és legelő) van, az erdőn kívül. És ehhez van 195 ezer földhasználó. A földtulajdonosoknak és földhasználóknak ilyen aránya még Magyarországon soha nem volt a történelemben, ilyen nagy mértékben a földtulajdontól a földhasználat még soha nem különült el. A földkoncentráció folyamata nem állt meg, és akkor is tovább folytatódik, ha a földtulajdonhoz nem nyúlnak hozzá, mert önmagában a drága műtrágya, a drága gépek és általában a magas inputköltségek a koncentrációt erősítik, nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világban. Véleményem szerint 5-10 éven belül a földhasználók száma 100-150 ezer között lehet, bárki is kormányoz. Ha ezt a tendenciát meg akarja fordítani egy kormány, akkor adhat a kicsiknek többlet-dotációt, de abból csak „kocsmapénz” lesz, viszont fejlődő, perspektivikus gazdaságok nem lesznek.

Közismert, hogy nálunk a földtulajdon és földhasználat igen jelentősen elválik egymástól. Ennek milyen gazdasági és társadalmi hatásai jelentkeznek?

Ami ma Magyarországon a földtulajdon és földhasználat területén kialakult, azt az elmúlt húsz év hozta így össze. Erre mondja az ellenzék, hogy likvidálták azt az osztályt, amelyet úgy hívnak, hogy parasztság. Egy kis történelemi visszapillantás: 1945-ben az ország lakosságának még 54%-a élt a mezőgazdaságból, mára ez 4,7%-ra csökkent. Ezzel – véleményem szerint – a mezőgazdaság jelentősége nem csökkent, de az kétségtelen, hogy a nemzetgazdaságból való GDP-részesedésünk is csak 4% körül alakul. A magyar mezőgazdaság kiemelt jelentőségét az is aláhúzza, hogy olyan országban élünk, amelyben a földhasználati statisztika szerint az ország területének 84%-a termő. A termőterület 75%-át a szűkebb értelembe vett mezőgazdasági terület teszi ki, 24%-át erdő borítja, a maradék 1%-át nádasként illetve halastóként hasznosítják. Ilyen magas arány az EU-ban egy országban sincs, ebből a szempontból Magyarország a legkedvezőbb helyzetben van. Ezért nálunk a mezőgazdaság – a soha el nem hanyagolható társadalmi hatásain túlmenően – nemcsak egyszerűen gazdasági kérdés, hanem mélyen az.

Összefoglalva a földkérdést, szerintem a parasztság nem szűnt meg és nem is szűnik meg. Ez a föld itt marad és továbbra is földtulajdonosok, munkavállalók dolgoznak rajta.

Az is köztudott, hogy a magyar mezőgazdaság teljesítménye a rendszerváltás előttinek csak 70%-a. Milyen lehetőségeket lát Elnök úr a kedvező agroökológiai adottságok kihasználására?

A magyar mezőgazdaság egyik nagy lehetősége az állattenyésztés és a kertészet. Ha az állattenyésztésben és az állattartás piacán előre tudunk haladni, akkor a vállalkozó parasztok növekvő hányadát lehet munkához és jövedelemhez juttatni. Ezt annak idején háztáji gazdaságnak hívtuk, és az akkori mezőgazdasági teljesítmények alapján bizony jól működött ez a rendszer. Csak egy számot említek meg: 1990-ben az előállított összes hízósertés több mint 50%-a a háztáji gazdaságokból származott. Ezt persze csak megfelelő színvonalon tudom elképzelni, és talán nem is lenne drágább a végtermék, mint a nagy állattartó telepeken. Ezt egy jelentős agrárpolitikai kérdésnek tekintem.

Az állattenyésztés mellett még a kertészetet tartom olyan ágazatnak, amely sok falusi embernek adhatna munkát és ezen keresztül biztosíthatna megfelelő megélhetést. Ehhez is szükség lenne az aktív parasztság integrálására. Véleményem szerint a magyar mezőgazdaságnak ez egy fontos kitörési pontja lehet.

Sokan siratják a parasztságot, de kevesen vannak, akik megvalósítható gondolatokkal is rendelkeznek a falvakban élők helyzetének javítására. A kistermelők integrációját tehát újra kellene kezdeni, a kor követelményeinek megfelelő színvonalon. Nem lehet berendezkedni tartósan arra, hogy a falusi emberek tömegei segélyből éljenek. Ez nagyon fontos politikai kérdés is, mert ne feledjük el, hogyha a falu nincs rendben, a hatalom sincs rendben.