Időszerű kérdések a világ agrárgazdaságában

Dr. Horn Péter akadémikus

Interjú dr. Horn Péter akadémikussal, az MTA Agrárosztályának nemrég leköszönt elnökével, az Agrárgazdasági Tanács elnökével

Elnök úr a fenti címmel tartott egy nagy sikerű előadást a Pannon Egyetemen, Keszthelyen az 50. jubileumi Georgikon Napokon.
Kérem, hogy szíveskedjen egy vázlatos áttekintést adni a világ agrárgazdaságának időszerű kérdéseiről, egyelőre eltekintve az utóbbi hetek várhatóan negatív pénzügyi-gazdasági hatásaitól.

A világ agrárgazdasága a 3. évezred küszöbén új kihívások elé néz. A világ népessége a közeljövőben is tovább növekszik, ez a fejlett országokat nem, de a gyorsan fejlődő országok döntő többségét jelentősen érinti. Nem vitás, hogy a népesség további növekedése fokozni fogja az élelmiszerek iránti igényt. Az előbbi tényezőnél azonban jóval nagyobb hatású lesz az a tény, hogy a gyors gazdasági növekedést felmutató országokban és régiókban, ezek közül meghatározóan India, Kína és a dél-kelet ázsiai térség mintegy háromezer millió lakosával döntő tényező az új folyamatokban. Azáltal, hogy számos nemzetközi szervezet számításai szerint az egy főre eső GDP növekedésével szinte lineárisan nő az állati termékek fogyasztása, mintegy 80 kg/fős hús- és halfogyasztási szintig a jövő élelmiszer-ellátására az egy főre eső GDP növekedése nagyobb hatást fog gyakorolni, mint a népesség számszerű növekedése. Ha belegondolunk abba, hogy Kína jelenlegi húsfogyasztása egy főre esően 50 kg, Indiában mintegy 8 kg, ugyanakkor a kínai lakosságú Hong Kongban meghaladja a 120 kg-ot és hasonló már az USA-éhoz, akkor a kihívás nagysága körvonalazható. Ha meggondoljuk azt, hogy a vegetárius, tehát döntően növényi táplálékot fogyasztó emberek táplálkozásának megváltozása állati termék fogyasztású rendszer felé, akkor azzal kell számolnunk, hogy egységnyi mennyiségű állati termék előállításához minimálisan 4-5-ször, számos esetben tízszer annyi növényi táplálék előállítása szükséges attól függően, hogy milyen állati termékről van szó. Ha csupán India és Kína lakosságát vesszük figyelembe, és csak egyetlen kg-mal növekszik az egy főre eső húsfogyasztás, legoptimálisabb esetben is tízmillió tonna többlet-takarmány előállítása szükséges. Legújabb számítások szerint 8-10 éven belül előbbiekből következően minimálisan 250 millió tonna többlet-takarmány előállítását fogja igényelni döntően a fejlődő országok csoportja, a GDP várható növekedéséből következően. Érdekes elem - amit ritkán veszünk számításba -, az, hogy azokban az országokban is, ahol a népesség-szaporulatot jól tudták korlátozni, mint pl. Kínában, ott is feltűnő módon változik meg a zömében egyke gyerekek táplálása, mert a szülők anyagi áldozatoktól sem visszariadva, egyetlen gyermeküknek igyekeznek maximálisan jó élelmiszer-ellátást biztosítani, ami a szülőkéhez képest sokkal nagyobb mennyiségű állati eredetű élelmiszerekből áll.

A növényi alapanyagokért folyó versenyben új erős konkurensként jelenik meg a fejlett országok és egyes közepesen fejlett országok esetében is a bioüzemanyag-gyártás és felhasználás. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy fokozódik az igény a környezetben gyorsan lebomló és alapvetően keményítőre alapozott csomagolóanyagok iránt. Japán már törvényt is hozott a nem lebomló csomagolóanyagok helyettesítéséről bio bázisú anyagok felhasználásával – új konkurenciát jelentve a takarmánynövény termesztésnek. Más országok bizonyára követik a példát.

Tekintsük át az egyes kérdéseket kicsit bővebben! Az EU által tervezett bioüzemanyag- felhasználási arány teljesítéséhez milyen nagyságrendű szántóterületre lenne szükség? A bioüzemanyag-felhasználás tervezett üteme mellett biztosítható-e a világ növekvő lakosságának élelmiszerszükséglete?

Annak érdekében, hogy fogalmat alkothassunk a bioüzemanyag-gyártás és felhasználás tervezett ütemének hatásairól a mezőgazdasági termelésre, legyen szabad néhány példát említenem. Az USA-ban a jelenlegi, döntően kukoricára alapozott etanol-gyártás 2010-ig az USA jelenlegi kukoricatermelésének 50%-át fogja lekötni. Már most széles körű mozgalom indult a nagy integrált élelmiszert előállító cégek részéről a program fékezésére, a kormány figyelmét felhívva az egész élelmiszer-termelés biztonságát veszélyeztető hatásokra az USA-ban.

Az Európai Unióra vonatkozó számítások azt mutatják, hogy a 2010-ig kitűzött 5,7%-os bioüzemanyag-helyettesítés a teljes üzemanyag-felhasználáson belül teljesíthető. Ugyanakkor a kérdéssel foglalkozó szakértők egyértelműen utalnak arra, hogy már a bioüzemanyag 10%-os mértékű helyettesítése súlyos gondokkal terhes, mert a mezőgazdasági területlekötés veszélyes mértékű. A 2030-ra megcélzott 25%-os helyettesítési távlati cél teljesen illuzórikus, mert az európai térségben a mezőgazdasági terület majd 60-65%-át kötné le, ami súlyosan veszélyeztetné Európa biztonságos élelmiszer-ellátását, és ezen túlmenően élelmiszerbiztonságát is. Ez még akkor is igaz, hogyha a mainál fejlettebb technológiai színvonalú, úgynevezett második, illetve harmadik generációs bioüzemanyag-előállítási technológiák valósulnának meg.

A fentieken túlmenően milyen kihívások előtt áll a növénytermelés?

A növénytermelés peremfeltételei világszerte romlanak. Ezek röviden az alábbiakban foglalhatók össze. A világ számos fejlett és fejlődő régiójában a termőtalaj pusztulása, a terület csökkenése nagyobb mértékű, mint az általában köztudott. Talán nem tudatosul bennünk; hogy az elmúlt húsz évben hazánkban is mintegy 500 ezer hektár terület kikerült a mezőgazdasági hasznosítási körből, ez több mint kétszerese Szlovénia 160 ezer hektár szántóföldterületének. Hasonló vagy még súlyosabb veszteség éri több nyugat-európai ország értékes mezőgazdasági területeit, gondoljunk csak arra, hogy a volt NDK éléstárának tekintett lipcsei, hallei medence jelentős részét ma már szinte lebetonozták, számtalan logisztikai és más infrastrukturális beruházások tömegét telepítve oda, zömében nagy területet foglaló egyszintes létesítményt építve, hasonlóan hazánk sok részéhez. Legújabb adatok szerint pl. Kína legértékesebb talajú régióinak már 40%-a beépült (autópályák, üzemek, logisztikai központok és más létesítmények). A talajerózió, az elsivatagosodás világszerte hatalmas területeket érint Kínától Afrikán át az USA egyes régióit sem kímélve.

A világ öntözővíz készletei gyorsan csökkennek, különösen veszélyeztetettek azok a régiók, ahol az öntözés az évmilliók alatt felgyülemlett talajvíz készleteket fogyasztja. Jellemző adat, hogy pl. Kínában a földművelésre alkalmas területek mintegy felét öntözik, ami nagyon magas arány, hiszen Kínában a rendelkezésre álló földterület az összterülethez képest igen csekély, nem éri el a 10%-ot sem, így az öntözés szükségszerű. De területük mintegy kétharmadát talajvízből öntözik, a talajvízszint drámai mértékben csökkent. A pekingi medencében már eléri az 50 m-t. Hasonlóan nagymértékű talajvíz szint csökkenés tapasztalható az USA több mint tíz szövetségi államában, ahol intenzív növénytermesztés a jellemző. Ugyanígy Ausztrália és nagyon sok más ország is érintett. Az öntözővízért már Kaliforniában is egymással versenyez a kertészeti és gyümölcstermesztési szektor, és tőkeerős más vizet igénylő gazdasági ágazatok, vállalatok. Nem kétséges, hogy az öntözővizet olyan országokban lehetne jelentősen kiterjeszteni, mint pl. hazánk is, ahol nagyon nagy arányt képvisel az országon átfolyó vízmennyiség, amit gyakorlatilag nem hasznosítunk, helyette a kármentés emészt fel tízmilliárdokat árvizek idején. Ezt a luxust Magyarország sokáig nem engedheti meg magának. Ebben a kérdéskörben a klímaváltozást is említenünk kell, mint olyan tényezőt, amelyik jelen szakaszában a világ növénytermesztésére, a termelés biztonságára zömében és tendenciáiban inkább negatív hatású, mint pozitív.

Az előadásában bemutatta az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó húsfogyasztás szoros korrelációját az elmúlt évtizedek tényszámai alapján. Milyen mértékű húsfogyasztás prognosztizálható a következő évtizedekben az előbbi összefüggés alapján és ehhez milyen mértékű termésnövekedésnek kell megvalósulnia?

A legújabb számítások szerint a következő évtizedben a világ marhahús-termelése mintegy egyharmaddal fog nőni. A fejlett világban nem fog nőni a termelés és a fogyasztás sem. A világ sertéshús-termelése várhatóan 35 millió tonnával nő, a jelenlegi mintegy 100 millió tonnás termeléshez képest. A fejlődő világ lesz a döntő hatótényező. A baromfihús-termelés a fejlődő világban a jelenlegihez képest további 40%-kal fog nőni, a világtermelés pedig a jelenlegi 82 millió tonnáról 110 millió tonnára. A világ tejtermelése és tojástermelése a következő 8-10 évben mintegy 10-20%-kal fog nőni, a tej eléri a 651 millió tonnát, a tojás pedig 60 millióról 77 millió tonnára nő. A domináns a fejlődő országok hatása e területen. A becslések szerint a keveréktakarmány-igény világszinten a jelenlegi 710 millió tonnáról több mint 1130 millió tonnára nő, mintegy 8 éven belül. A változás drámai hatású lesz a takarmánypiacokra. A számítások szerint a takarmányalapanyag-kereskedelem nemzetközi szinten meg fog 4-5-szöröződni, az állati termékforgalom meg fog háromszorozódni.

A húsfogyasztásnál maradva a magyarországi adatok mit mutatnak nemzetközi összehasonlításban?

A magyar húsfogyasztás a maga 80 kg körüli összfogyasztásával közepesnek tekinthető Európában, messze vagyunk a spanyol 122 kg-os, a dán 112 kg-os, az ír 103 kg-os fogyasztástól, de nagyon jelentősen megelőzzük Lettországot (39 kg), Horvátországot (40 kg), Litvániát (53), Romániát (59), Bulgáriát (70) és Szlovákiát 69 kg-os fogyasztásával. Az EU 27 átlaga 79 kg jelenleg. Amikor a húsfogyasztási adatokat mérlegre tesszük, érdemes az egy főre eső halfogyasztásokat is szemügyre venni, ahol Spanyolország listavezető 47 kg-mal, követik Portugália 59, Norvégia 55 kg-mal. A halfogyasztásban Magyarország a sereghajtó, Bulgáriával, Romániával együtt évi 3 kg-os fogyasztásával. A különbségek elképesztően nagyok. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a hal kifejezetten egészségvédő élelmiszer, az adatok elgondolkodtatóak. Európán túlmenően azt is érdemes figyelembe venni, hogy az USA egy főre eső húsfogyasztása 125 kg, Hong Kongé (98%-os kínai népességével, és magas, 1 főre eső GDP-jével) közelíti az USA-t 116 kg-mal, igen magas halfogyasztás mellett.

A vaj- és sajtfogyasztás területén hol tartunk a nemzetközi mezőnyben?

A vaj- és sajtfogyasztás adatai - most csak az európai térségre szorítkozva - azt mutatják, hogy Magyarország az 1 kg alatti vajfogyasztásával és 9 kg-os sajtfogyasztásával a kifejezetten keveset fogyasztó országcsoportba tartozik. Az EU 27 ranglistát Franciaország vezeti 8 kg-os vajfogyasztásával és 25 kg-os sajtfogyasztásával, Németország a második 6,5 és 22 kg-os és Olaszország 3, illetve 22 kg-os fogyasztásával. Együttesen tehát Franciaország több mint 33, Németország 28 és Olaszország 24 összesített vaj- és sajtfogyasztással szerepel az élvonalban. Nagyon elgondolkodtató táplálkozástudományi szempontból, hogy mind a vajról, mind pedig a halról ma már egyértelműen bizonyított, hogy nagyon egészséges, számos biológiailag nagyon értékes védőanyagot is tartalmazó élelmiszerek. Egyértelmű, hogy a sajtfogyasztás is nagyon magas tejzsír-fogyasztást tükröz, hiszen a sajtok mintegy 50% vagy afölötti arányban tejzsírból állnak. Sokat beszélünk az ún. mediterrán diétáról, a szív- és érrendszeri betegségek alacsony aránya mögött döntően a vörösbor-fogyasztást emelik ki. Ugyanakkor igencsak elgondolkoztató az, hogy a mediterrán országok közül Spanyolországban pl. nagyon magas a húsfogyasztás, Franciaországban is magas a húsfogyasztás, de a halfogyasztás is, és mint Franciaországban, Olaszországban igen magas az összes tejzsír bevitel a diétában. Magyarország közepes húsfogyasztása mellett kiemelkedően alacsony vaj- illetve tejzsírfogyasztással jellemezhető. Népegészségügyi szempontból utóbbi ténynek is az alacsony halfogyasztás mellett több figyelmet kellene szentelnünk. Amennyiben a nagyon egészséges vajfogyasztási színvonalunkat pl. akár a francia, vagy a német szintre kívánnánk emelni, az egész magyar tejtermelés erre nem adna kellő mennyiségű alapanyagot, nem is beszélve a sajttermelés szükségletéről.

Milyen szerepe lehet a genetikai fejlődésnek a takarmány-megtakarításban és a trágyatermelés, illetve a környezetterhelés csökkentésében?

A különböző állatállományok genetikai képességeinek, illetve termelőképességének javítása nagymértékű takarmány-megtakarításban és ezen keresztül egységnyi termékre vetítve trágyatermelés és környezetterhelés csökkentésben is kifejezhető. Egyetlen példát legyen szabad e tekinteten megemlítenem, a pecsenyecsirkét alapul véve. Amennyiben egy 30 évvel ezelőtti tipikus brojler teljesítményét vesszük figyelembe, akkor azt látjuk, hogy 1 kg főterméknek tekintett mellfilé előállításához 20 kg keveréktakarmány volt szükséges és 23 kg trágyatermeléssel kellett számolnunk. Azóta a növekedési erély és az értékes húsrészek aránya folyamatosan javult, így 2008-ban már csak 7 kg keveréktakarmány szükséges 1 kg mellfilé előállításához, egyidejűleg 8 kg-ra csökken a trágyakibocsátás. A genetikai teljesítmények javítása tehát egységnyi állati termékre vetítve rendkívüli mértékben javítják a hatékonyságot, és csökken a környezetterhelést okozó trágyakibocsátás. Ha belegondolunk abba, hogy ma az USA egyetlenegy lakosa évente több mint 40 kg brojlercsirke mellfilét fogyaszt, és ha ezt a termékmennyiséget nekünk akárcsak a 30 évvel ezelőtti egyébként már nagyon jó teljesítményű pecsenyecsirkével kellene előállítanunk, elképesztő mennyiségű többlettakarmány igénnyel kellene számolni és a mainál háromszor több trágya is keletkezne. Joggal mondhatjuk, hogy a pecsenyecsirke-fogyasztás jelenlegi szintje a legtöbb fejlett országban nem lenne fenntartható akárcsak a 30 évvel ezelőtti pecsenyecsirke típusokkal, nem beszélve azoknál extenzívebb kettős hasznosítású fajtáról. Az összefüggések nagyon hasonlóak más haszonállat fajokban is, akár a tejtermelést, akár a sertéshústermelést, akár pl. a pulykahús-termelést, vagy a tojástermelést vesszük alapul. Ma és a jövőben még inkább a nagy tömegű és megbízható minőségű állatitermék-előállításban a nagy genetikai képességű állományok termelésbe vonása nélkül összeomlana a biztonságos és folyamatos termék-előállítás számos meghatározóan fontos szektorban.

A vízzel is egyre takarékosabban kell bánnunk, hiszen korlátozottan áll rendelkezésre. A genetikai előrehaladásnak milyen szerepe lehet a fajlagos vízfelhasználás mérséklésében?

Korábban keveset beszéltünk róla, de a víz hatékony felhasználása az állati termék előállításban már eddig is nagyon fontos volt, de a jövőben még fontosabb lesz. Ebben a meghatározóan fontos erőforrást jelentő szektorban a vízigényben hatalmas különbségek mutatkoznak az állatállományok genetikai képességétől függően egységnyi termékre vonatkoztatva. Újból csupán a pecsenyecsirke példáján szeretném érzékeltetni a következőkben a fajlagos vízfelhasználás mértékének változását a genetikai képességek függvényében. Az 1978-as típusú brojler esetében 1kg mellfilé előállításához 40 liter ivóvízre volt szükség és a szükséges takarmány előállítása során átlagos magyar terméshozamokkal számolva 20000 liter csapadékvíz szükséglet mutatkozik a növénytermesztés vízigényeként. A 2008-as nagyobb növekedési erélyű és nagyobb mellhús kihozatallal jellemezhető brojlernél már csupán 14 liter ivóvíz és 7000 liter csapadékvíz szükséges a takarmány-előállításhoz 1 kg mellfilére vetítve. Hasonló összefüggések mutatkoznak a genetikai fejlődés következtében a pulykahús-termelésben, de a sertéshús-termelésben is. A vízhasznosítás szempontjából is döntő kérdés ma már és a jövőben még inkább a genetikailag nagyteljesítményű fajtákkal történő állati termék előállítás.

A beszélgetés végén nem kerülhető meg az utóbbi hetekben kibontakozó és nehezen prognosztizálható világválság sem. Tudjuk, hogy hazánkat is nagymértékben érinti. Mi az Elnök úr véleménye arról, hogy a kirajzolódó válság hogyan hat a világ agrárgazdaságára, és ezen belül az Európai Unióra, illetve Magyarországra?

Nagyon nehéz ma előre jelezni azt, hogy a legújabb pénzügyi válság hogy fog hatni a világgazdaság különböző szektoraira. Azt már most tudjuk, persze utólagos becslések alapján, hogy pl. a 2007-es takarmányár robbanás hátterében mintegy 30%-ig kifejezetten spekulációs tényezők játszották a főszerepet, és a maradék magyarázható részben vagy egészében objektív és tartós világgazdasági tendenciákkal és hatásaikkal. A jelenlegi pénzügyi válság hátterében is – amint azt már ma is látjuk – nagyon különböző tényezők összjátéka érvényesül. Ebben az összefüggés-rendszerben még a szubjektív lélektani, pszichikai tényezők is szerepet kapnak, amit nagyban befolyásolhat a világ médiahálózata, nagyon sok esetben szenzációt hajhászó és „válsághangulatot tudatosító vagy gerjesztő” viselkedése. Véleményem szerint az agrárgazdaság egy olyan szektora a világnak, amely az embernek legalapvetőbb igényeinek kielégítését szolgálja és így még egy válsághelyzetben is a fogyasztás mérséklésének vagy vásárlások elhalasztásának kevesebb reális terepe marad. Tekintettel arra, hogy a világ élelmiszer-ellátásában a jövő piaci helyzetének és kilátásainak alakításában a gyorsan fejlődő, nagy népességű országok a döntő komponensek, ahol az az érzésem, hogy a válságban inkább stabilizáló szerepük lesz, mintsem azt fokozó funkciójuk. Így pl. India, Kína és a dél-ázsiai térség hárommilliárd fogyasztójával a következő néhány évben is gyorsabb GDP növekedést fog produkálni, mint a fejlett világ nagy része, így fogyasztási struktúrájuk is GDP arányosan tolódik el továbbra is állati termékek irányába. A legfejlettebb országokban, amennyiben a válság tartós és érdemi, inkább belső szerkezeti átalakulásokat hajtanak majd végre a lakosok úgy, hogy a korábbinál esetenként olcsóbb hús-, illetve állati termék fajtákat választanak. Ezt ma már nagyon jól mutatják az egyébként statisztikai értékelésekben világelső USA adatok, amelyek szerint már az elmúlt hónapokban nagyobb arányban kezdik fogyasztani a mellfilénél jóval olcsóbb csirkecombot, amit korábban döntő mértékben exportáltak és kvázi melléktermékként kezeltek. Ugyanakkor ebben az összefüggésben érdemes beszélni arról is, hogy az állati fehérje ellátásban nagy arányt képviselő tengeri halfogások a nagymértékű túlhalászás miatt csökkenni fognak, az értékes halféleségek jelentősen drágulnak és ezek helyett is kvázi helyettesítő termékként más állati fehérjeforrások iránt nőhet meg a kereslet. Összességében az a véleményem, hogy a jelenlegi helyzetben világszinten az élelmiszer-fogyasztás mennyisége és szerkezete alapjaiban nem fog megváltozni, hiszen a világ számos részén a telítettségtől nagyon-nagyon messze állunk állati termékek vonatkozásában. Az Európai Unió élelmiszer-fogyasztási szerkezetében összességében nem nagyon várunk drámai változást, ha a nagyon fejlett országokban lesz is valamelyest módosulása a fogyasztási szokásoknak, a jelenleg az Európai Unió átlagánál jelentősen alacsonyabb állatitermék-fogyasztó országoknál viszont folyamatos; ha nem is drámai emelkedés várható. A két folyamat kiegyenlítheti egymást. A későbbiekben sem zárható ki azonban, hogy egy-egy átlagosnál gyengébb termést hozó év nem gerjeszt-e újabb spekulációs jellegű árrobbanást, aminek lehetnek nagyon zavaró mellékhatásai.

Köszönöm a beszélgetést!