Hosszú távú agrárstratégia (hatékonyság - versenyképesség - agrárértelmiség)

Dr. Szűcs István, a MAE elnöke

Interjú Dr. Szűcs Istvánnal, a MAE elnökével

A magyar agrárium és vidék felzárkózásához jelentős mértékben járulhatnak hozzá az agrártudományok és a gyakorlat jeles hazai képviselői véleményük rendszeres kifejtésével. Ennek érdekében az AgrárHírek egy sorozatot indított, amelynek keretében ezúttal Dr. Szűcs István egyetemi tanár, intézetigazgató, a MAE elnöke fejti ki véleményét kérdéseinkre.

Hogyan értékelné a magyar agrárium és vidék jelenlegi helyzetét, elsősorban agrárgazdaságunk versenyképességét és a vidék felzárkózási esélyeit illetően?

Magyarország ökológiai adottságai az átlagosnál kedvezőbbek. Máté Ferenc professzor számításai szerint az ökológiai előnyünk 17-19%, ami nemzetközi viszonylatban is járadékjellegű jövedelmek realizálását tenné lehetővé. Ehhez persze legalább átlagos, vagy annál korszerűbb termesztéstechnológiára, piacpolitikára, kereskedelempolitikára, stb. van szükség.
Nem kell bizonyítani azt a közgazdasági alaphelyzetet, hogy EU szinten az ároldalon kevésbé lehet tartós előnyökre szert tenni. A versenypozíció elsősorban a hatékonysági oldalról ragadható meg, illetve használható ki. Most zártunk egy NKTH programot, amely az agrárgazdaság hatékonyságát vizsgálta, abból sajnos az jött ki, hogy e téren nem léptünk előre. A termelési struktúra nehezen mozdul, nem tudunk mit kezdeni a kedvezőtlen adottságú területekkel. A támogatási rendszer közgazdasági aspektusból teljesen testidegen. Nagy szerepe van a kedvezőtlen helyzet konzerválásában. A tulajdon és birtokstruktúra még most is átláthatatlan, változatlanul zavaros, abszolút nem a Kerekasztal-megállapodás szerinti folyamatok zajlanak.
A magyar vidék helyzete és felzárkózási esélyei nem szakíthatók el a gazdaság egészének állapotától. Az egy főre jutó GDP, az infrastrukturális fejlettség, az oktatás, képzettség színvonala közötti korreláció ismert. Ezek szintje jelentősen befolyásolja az adott körzet, régió vonzóképességét, jövőbeni kitörési lehetőségeit. Az iskolasűrűség, egyetemek léte jelentősen megnöveli az innovációk adaptálásának lehetőségét (pl.: Debrecen környéke.) Az már kevésbé tudatosodik, hogy ez nagymértékben függ az ott élõk és vállalkozó gazdasági szereplõk önértékelésétõl, jövőképétől is. Azok a területek, amelyeket folyamatosan hátrányos helyzetűnek vagy vesztesnek tüntetnek fel, gazdaságilag még inkább depresszióssá válnak, saját lehetőségeik keresése helyett mások szolidaritására, az államra várnak. A globalizálódó és liberalizálódó világban a politikának ilyen szempontból is nagy a felelőssége.

Az NKFP keretében végzett kutatásaink eredménye azt mutatja, hogy a mezőgazdaságunk az EU-csatlakozással sem került jobb helyzetbe. SŐT! A térvesztés folyik, az exporttöbblet csökken, a hazai piacokon a megnövekedett kereslet nem hazai termékekkel kerül kielégítésre, a térvesztés a hazai piacokon is megnyilvánul. (Ezt nagyon jól illusztrálta Csáki Csaba akadémikus egy közelmúltban tartott előadásán, Gyöngyösön.)

A hatékonysági tartalékok feltárására a Malmquist indexet használtuk. Ez az index az élvonalbeli gazdaságokhoz képesti lemaradást méri a technikai színvonal és a komplex tényező hatékonyság vonatkozásában. Vizsgálataink során arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen változást hozott az EU-tagság a technológiafejlődés, illetve a hatékonyság vonatkozásában. Több ágazatra is elvégeztük a számításokat, a búzára, kukoricára, napraforgóra és a sertéshízlalásra, egyéni és társas gazdaságok szerinti csoportosításban és a tervezési-statisztikai régiókra is.

A búzatermesztésre országosan a teljes tényezőhatékonyság-változás (TFPC) értéke negatív: -3,6%. A TFPC mutató összetevőit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a csökkenés az élvonalbeli gazdaságok technológiájának (TC) számottevő, 8,4%-os növekedése mellett következett be. Ezt a fejlődést a gazdaságok többsége nem tudta produkálni, sőt a leszakadás, a hatékonysági tartalék növekedett. Tehát joggal következtethetünk arra, hogy a közvetlen kifizetések és a gabona intervenció nyomán emelkedő árak következtében javuló jövedelmezőség az ágazatban bátrabb fejlesztéseket involvált az élvonalbeli gazdaságok szűk körénél, de ezen fejlesztések mértékét nem követte kellő hatékonyság javulás. Az élvonalbeli egyéni gazdaságok, az EU-csatlakozás után több figyelmet fordítottak a technikai fejlesztésre (TC: 8,6%), a technikai felzárkózás és a technológia ahhoz történő hatékony hozzáigazítása terén azonban a hatékonysági tartalékok e kategóriában nőttek (TEC: -9,1%). A társas vállalkozások esetében a nagyobb költségnyomás miatt inkább az élvonalbeli fejlesztések maradtak el, a hatékonyság területén azonban eléggé változatlan maradt a helyzet (TEC=0). A régiók szerinti vizsgálat eredményei az ún. „húzó megyék” szerinti hatékonyságváltozás alakulására utalnak.
A TFPC csökkenésében az is szerepet játszhat, hogy az EU-csatlakozásunkat követően a gazdálkodók rendelkezésére álló nagyobb támogatások sok esetben a környezetvédelmet állatjóléti feltételeket, valamint a nagyobb élelmiszerbiztonságot célozták, és kevésbé ösztönözték a hatékonyságjavítást. A sertéstenyésztésben, ahol nincs támogatás, a hatékonysági kényszer nagyobb volt, de lényeges javulás ott sincs. Nagyon fontos lenne, hogy a relatív hatékonyság vonatkozásában több információt kapjunk. Érdemes lenne vizsgálatokat végezni a versenytársak vonatkozásában is!

Az utóbbi két évben 10% feletti mértékben nőttek az élelmiszerárak, de ez nemcsak Magyarországon volt így, hanem lényegében az egész világon. A kiváltó ok az élelmiszerek iránti tartós kereslet. Kérdés, hogy a magyar termelőknél milyen mértékben realizálódik az élelmiszer-fogyasztók által fizetett magasabb élelmiszerárak jövedelemtartalma?

A kérdés sokkal komplexebb! A mezőgazdasági árképzés alapelemeinek nyoma sincs. A jelenlegi információs rendszer nem is teszi lehetővé ilyen jellegű számítások végzését (pl. a marginális földek költségei). Az EU-szabályozás ilyen szempontból a spekulatív közgazdaságtan jegyeit viseli. Egyszer alaposan ki kellene kutatni az ártranszmisszió kérdését! (Nem egyszerű, mert nincsenek tiszta piaci viszonyok: támogatások, monopolhelyzet, asszimetrikus információk torzító hatása, stb.) Ez annál is fontosabb lenne, mert az élelmiszerek ár és jövedelemrugalmassága az élelmiszerkiadások összes kiadásban való részarányának is függvénye, ilyen módon a világpiaci árrobbanás begyűrőző ár- és mennyiségi hatása országonként különböző lehet. Az input árak, szállítási költségek, élelmiszerkereskedelem változása miatt a dolog sok összetevős. Azt azért látni kell, hogy az élelmiszerárak növekedésénél sokkal nagyobb mértékű input árnövekedés következett be. Csak a műtrágyaárak több mint 45%-kal növekedtek múlt év végén. Tehát megint a vertikum utolsó fázisában levők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben.

Milyen kormányzati és egyéb eszközök jöhetnek szóba az élelmiszer-vertikumban realizálódó jövedelmek arányosabb elosztásához, a termelői pozíciók javításához?

Elsősorban a termelői társulások elősegítésével, a szerződési fegyelem és a versenyhivatal szerepének erősítésével., hatékonyabb civil piacvédelemmel, komolyabb minőségi szintek előírásával (pl. a nagy kereskedelmi láncokban). Egyre erősebb az a világpiaci prognózis, hogy az élelmiszerpiacokon (a kőolajhoz hasonló) tartós áremelkedési tendencia fog érvényesülni.
Úgy gondolom, hogy a kormányzatnak e vonatkozásban kellene készíttetni egy komoly stratégiai tanulmányt. Végre egyszer próbáljuk meg hosszútávú prognózis mentén alakítani agrárpolitikánkat. Segítség lenne a civil szervezeteket összefogó Fenntartható Mezőgazdasági Technológiai Platform megalakítása is, amely a nem kormányzati feladatokat koordinálja.

Agrárpiaci elemzők véleménye szerint a tartós keresleti élelmiszer-világpiac akár 30%-os növekedést is megalapozhat a magyar agráriumban. Kérdés azonban, hogy a piaci realizáláshoz fel tudunk-e nőni versenyképességben és a piaci érdekérvényesítő-képesség megteremtésében?

A kutatás, a fejlesztés, a képzés kulcskérdés! A kutatási eredményeknek, mint közjavaknak óriási beruházásgerjesztő szerepe van. A közkiadások ezen a területen csökkennek. A fejlett országok mezőgazdasági R&D közkiadásaiból az USA 40%-kal részesedik (2003). Néhány kérdésben már most is nyitni lehet:
- kedvezőtlen területeken a szuperintenzív (pl. üvegházi zöldség) termelés preferálása,
- környzetkímélő termelés kiemelt támogatása,
- energiacélú földhasználat nem mehet az élelmiszertermelés rovására,
- klaszterek és hálózatok kialakítása az alapanyagteremlésben és a vertikumban,
- az agrárközgazdasági elemzéseknél minél gyorsabban át ell térni a fejlettebb világ közgazdaságtanában használt értékelési módszerekre és mutatószámokra.

Világjelenség, hogy a mezőgazdaság és általában az agrárium hozzájárulása a nemzetgazdasági GDP-hez mérséklődik. Ezzel párhuzamosan a vidék gazdaságában a mezőgazdaság mellett más ágazatok és különböző szolgáltatások növekvő szerepet játszanak. Hazánkban különös jelentősége van a vidék gazdasági fejlesztésének, mivel az országos átlagot lényegesen meghaladó vidéki munkanélküliség érdemi csökkentéséhez új munkahelyeket és legalább részfoglalkozású munkalehetőségeket kellene teremteni. Kérdés, hogy a Nemzeti Vidékfejlesztési Program milyen szerepet játszhat a vidék lakosságmegtartó erejének növelésében és tágabb értelemben a vidék felemelkedésében?

Általános egyensúly elméleten alapulva a kérdést nemzetgazdasági szinten kell megvizsgálni. Ebből származtatható, hogy milyen szerepet szánunk, vagy várunk a mezőgazdaságtól. A célfüggvény más, ha népességmegtartó szerep, más ha a természetvédelmi szolgáltatások kerülnek előtérbe és más, ha a nemzetközi piacokra való versenyképes tömegtermelés a cél. Úgy érzem, hogy jelenleg a sok célfüggvényhez térségenként és célonként bátrabb fejlesztéspolitikát kellene rendelni. Sajnos itt újból előjönnek a rendezetlen üzemi-és birtokviszonyok.
Nagyon fontos annak hangsúlyozása, hogy fejlesztő-bővítő beruházástámogatások mellett a hosszútávú működés feltételeinek megteremtését is meg kell oldani, mert egyébként visszakörforgunk az eredeti állapot irányában. Ez vonatkozik a jelenlegi programokra is.