A mezőgazdaság hatékonyságának elvi és gyakorlati kérdései – I. rész

Dr. Szűcs István egyetemi tanár, intézeti igazgató

Beszélgetés dr. Szűcs István egyetemi tanárral, intézeti igazgatóval

Hogyan határozható meg a hatékonyság fogalma?

A hatékonyságot leggyakrabban úgy értelmezzük, mint a termelésnövekedés inputnövekedéssel nem magyarázható része. Számítása, még inkább a hatékonyságnövekedés, vagy hatékonysági tartalékok összetevőinek kimutatása sok módszertani problémát vet fel az elméletben és a gyakorlatban egyaránt. A hatékonyság növekedés az outputnövekedésnek a termelési tényezők fizikai mennyisége növekedéséből eredő többleten felüli része.

A hatékonyság növekedése:

- makro-, nemzetgazdasági szinten: a gazdasági növekedés fontos forrása, a fenntartható gazdasági növekedés alapfelté-tele.

- ágazati szinten: az átlagosnál nagyobb hatékonyság növekedés a költségek és az árak relatív csökkenéséhez vezet, ami növeli a versenyképességet, és magasabb növekedési potenciált biztosít.

- vállalati szinten: a hatékonyság növekedés az életképesség feltétele, az átlagosnál nagyobb hatékonyság növekedés a gazdasági profit forrása.

Mérése rendkívül egyszerű, ha a vizsgált egység egy inputtal egy outputot állít elő. Külön módszertani megoldást követel, hogy a modern vállalatok többféle terméket termelnek (különösen igaz, ha a multifunkcionális mezőgazdaságra gondolunk) és többféle inputot használnak. Ilyenkor az aggregálás felveti a naturális mutatók értékmutatókká való konvertálásának és a súlyozásnak a problémáját. A hatékonyság mérhető:

- Parciális hatékonysági mutatókkal: ilyenkor a kibocsátás és egy input tényező viszonyát vizsgáljuk. A parciális hatékony-sági mutatók kifejezhetők számértékekkel, viszonyszámokkal, vagy gyakrabban a változást kifejező indexekkel (index alapú hatékonysági mutatók). A hatékonyság mérhetőségével, összetevőinek feltárásával, növelésének lehetőségével számos elméleti tanulmány és gyakorlati elemző munka foglalkozik. Az NKFP/2004/014-es program keretében összefoglalót adunk a parciális hatékonysági mutatók kavalkádjáról, és bemutatjuk mezőgazdasági alkalmazásukat.

Ezek a mutatók bár lényeges információt szolgáltatnak, hiányosságuk azonban, hogy nem veszik figyelembe a tényezők közötti kapcsolatokat, azok egymást erősítő vagy gyengítő hatását. Ezért szükségünk van aggregált mutatókra, mint a teljes tényező hatékonyság illetve az externális hatásokat is figyelembe vevő teljes társadalmi hatékonysági mutatóra.

- Teljes tényező hatékonysági mutatóval (TFP): amellyel az összes input és összes output kapcsolatát vizsgáljuk. Az input-outputkapcsolatok leírását végezhetjük parametrikus egyenletekkel, vagy nem parametrikus, a DEA (burkológörbe elemzés) módszerrel írhatjuk le.

- A tényezők teljes társadalmi hatékonyságát kifejező mutatóval, amely a termelési tényezők teljes társadalmi nettó hozadé-kával (pozitív és negatív extern hatások egyenlege) a társadalmi jóléthez való hozzájárulásával számol.

Mivel az adatok hiánya a teljes tényező hatékonyság mérését kevésbé teszi lehetővé ágazati szinten, a parciális hatékony-sági mutatók használata a gyakoribb. Ugyanakkor ez félrevezető összképet adhat. Például az egy állatra jutó output növe-kedése elérhető intenzívebb takarmányozással, ekkor a teljes tényező hatékonyság változatlan lehet, miközben a parciális hatékonysági mutató javulást mutat (Capalbo and Antle, 1988).

A teljes tényező hatékonyság sokkal pontosabb mutató, amely mutatja a termelési tényezők egyes tevékenységek (pl. állattenyésztés, növénytermesztés) közötti allokációját is egy gazdaságon belül, régión belül, vagy országos szinten. A legtöbb hatékonysági vizsgálat szektorszintű és kevesebb a szektoron belüli vizsgálat. Ennek oka a különböző alágazatok közötti input allokációra vonatkozó adatok hiánya, vagy megbízhatatlansága. Az utóbbi években a kutatók egyre többet invesztálnak ezen a területen (Delgado et al 1999; Nin et al 2003;).

Az NKFP/2004/014 „A hatékonyság javításának feltételei a mezőgazdaság erőforrásainak hasznosításában: optimumok és gyakorlati alkalmazások” című kutatási program eredményei kettős célt szolgálnak, egyrészről módszertani eligazítást adnak a kérdéskörrel foglalkozóknak, másrészt bemutatják a magyar mezőgazdaságban rejlő hatékonysági tartalékokat, melyek feltárása mezőgazdaságunk verseny- illetve életképességének kulcskérdése.

A liberalizálódó agrárvilágban megnő az intézményi, kiemelten a piaci tényezőknek, a termelők és fogyasztók magatartás-változásának, kockázathoz való viszonyának a szerepe. Kutatásunk során a hagyományosnak jórészt tekinthető hatékony-sági vizsgálatok mellett nagy hangsúlyt helyeztünk e területek vizsgálatára is. A kutatásba bevont vállalatok elemzése, hatékonyságjavító intézkedéseinek bemutatása tanulságos lehet más vállalatok számára is.  A kutatás kiemelten foglalko-zott a fenntarthatóság és hatékonyság összefüggésével, amelynek vizsgálata és a gyakorlatban való harmonizálása a közel jövő nagy kihívása.

Talán többször használjuk a versenyképességet, mint a hatékonyságot. A két fogalom mennyiben azonos és meny-nyiben tér el egymástól?

A magyar mezőgazdaság versenyképessége az NKFP/2001/4/032 programban sokoldalúan elemzésre került. A kutatás végső következtetése, hogy a versenyképesség hosszú távú fenntartásának feltétele a hatékonyság növelése.

A versenyképesség és a hatékonyság összefüggését mutatja az alábbi ábra.

A versenyképesség fogalmának és mérésnek hatalmas mennyiségű hazai és nemzetközi szakirodalma létezik, általánosan elfogadott definíció vagy mérési módszer azonban máig nincsen. A kutatás a következő definíciót használta, amely a kör-nyezeti és társadalmi kritériumoknak is eleget tesz: „A vállalati versenyképesség a vállalat azon képessége, hogy a társa-dalmi felelősség normáinak betartása mellett tartósan tud olyan terméket vagy szolgáltatásokat nyújtani a fogyasztóknak, amelyeket azok a versenytársak termékeinél inkább hajlandóak megfizetni”. (Chikán [2004]). A társadalmi normák között előkelő helyen vannak a természeti értékek megőrzése, ill. a fenntartható fejlődés követelményeinek a teljesítése. A definí-ció fontos új eleme az ún. fizetési hajlandóság, vagyis a fogyasztó inkább hajlandó a környezeti szempontból pozitívabb termékeket és szolgáltatásokat megvásárolni. Így a környezetvédelmi többletköltségek hosszabb távon megtérülnek és ezen vállalkozások versenyképessége javul.

A versenyképesség méréséhez használt módszerek igen széles körűek, azokat terjedelmi okok miatt nem tudjuk részletez-ni. Itt a célunk egy összesítő, rendszerző táblázat elkészítése volt.

Egyszerű és összehasonlításra kitűnően alkalmas a naturális (technológiai) versenyképesség mutatóinak vizsgálata. A naturális versenyképesség a termelőegységek adottságait veszi alapul (méret, kapacitás, termelési potenciál, területi hatékonyság stb.). Igen könnyen számolható, alapszintű elemzésekhez jól alkalmazható.

A hatékonysági mutatók alapján a magyar mezőgazdaság milyen utat tett meg az előző években?

Az Európai Unióhoz 2004 illetve 2007-ben csatlakozott országok mezőgazdasága az EU-15 tagállamaihoz képest is ala-csony hatékonyságú volt és ennek a különbségnek a jelentős csökkenése a csatlakozás hatására sem következett be.

Az EU Közös Agrárpolitikának is kiemelt célja, hogy növelje a mezőgazdaság verseny- és életképességét, megfelelő meg-élhetést biztosítva e tevékenységből élőknek, és hozzájárulva az egész társadalom jelen és jövőbeni jólétéhez. A verseny és életképesség növelésének alapja a hatékonyság növelése. Az EU országok mezőgazdaságának fejlődése, a kibocsátás növekedése alapvetően a technika, technológia növekedésének tulajdonítható. Az EU országok többségében a komplex tényező hatékonysági mutató növekedésének döntő hányada a technikai fejlődés következménye és csak kisebb része származik a technikai hatékonyság növekedéséből.

Napjaink liberalizálódó agrárvilágában a hatékonyság és versenyképesség a fejlesztési stratégiák sarokköve.

Vizsgálataink során arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen változást hozott az EU tagság a technológia fejlődés illetve a hatékonyság vonatkozásában. Vizsgálatainkat több ágazatra is elvégeztük, itt két kiemelt ágazatra, a búzára és a sertésre kapott eredményeket ismertetjük. Számításainkat a Tesztüzemi Információs Rendszer ágazati költség és jövedelemadatai-nak felhasználásával végeztük a 2004. és 2006. évre vonatkozóan a folyamatosan, az adott tevékenységet folytató gazda-ságok körében. Az egyes gazdaságok említett ágazatainak a termékét egyedüli outputadatként használtuk. A növényter-mesztési ráfordítások között a vetésterület AK-értékben, vetőmag, műtrágya, növényvédőszer, üzemanyag, élőmunka, amortizáció, a tevékenység általános költsége és a gazdálkodás általános költsége szerepelt. A sertéshizlalás outputja a tömeggyarapodás, inputjai az alapanyag, vásárolt és saját abrak és tömegtakarmányok, egyéb takarmányok, állategész-ségügyi költségek, energiaköltségek, élőmunka-felhasználás, amortizáció, a tevékenység általános költsége és a gazdálko-dás általános költsége voltak. A vizsgálatokat elvégeztük egyéni és társas gazdaságok szerinti csoportosításban, továbbá a tervezési-statisztikai régiókra.

A búzatermesztésre országosan a teljes tényezőhatékonyság-változás értéke negatív, -3,6%. A mutató összetevőit vizsgál-va megállapíthatjuk, hogy a csökkenés az élvonalbeli gazdaságok technológiájának számottevő, 8,4%-os növekedése mellett következett be. Ezt a fejlődést a gazdaságok többsége nem tudta produkálni. Az összességében csökkenő tenden-cia a nem élvonalbeli gazdaságok átlagosan mintegy 11%-os lemaradásának a következménye. A technikai hatékonyság-változás felbontása nyomán is látható, hogy az okok között szinte azonos súllyal (5,7%) szerepel a skálahatékonyság és a tiszta technikai hatékonyság. Tehát, joggal következtethetünk arra, hogy a közvetlen kifizetések és a gabonaintervenció nyomán emelkedő árak következtében javuló jövedelmezőség az ágazatban bátrabb fejlesztéseket involvált. Ezek „feljebb tolták” a technológiai optimumok szintjét, amelyek az egyes termelési tényezőknek a korábbi optimum-közeli hatékonyságát rontották. Ugyanakkor a menedzsmenteknek sem sikerült még hozzáalakítaniuk, fejlesztéseik ezen újabb technikai szintjé-hez a termelés rendszerét. Az élvonalbeli egyéni gazdaságok, az EU csatlakozás után több figyelmet fordítottak a technikai fejlesztésre, a technikai felzárkózás és a technológia ahhoz történő hatékony hozzáigazítása terén azonban a hatékonysági tartalékok e kategóriában nőttek.

A sertéshizlalásnál is hasonlóak a tendenciák: különbség tapasztalható viszont a változások mértékében. A mértékbeli eltérések okát abban látjuk, hogy miután a sertéságazat fejlesztési támogatásokban igen, de közvetlen kifizetésekben nem részesül – ezért takarékosabb, és így „kényszerhatékonyabb” is a gabonaágazatoknál.

Folytatjuk…