Hírlevél
Email:
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Főoldal | Innováció | Innováció és kutatás-fejlesztés a mezőgazdaságban – a SIA és a SIMA tanulságai

Innováció és kutatás-fejlesztés a mezőgazdaságban – a SIA és a SIMA tanulságai

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Február végén rendezték meg Párizsban a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást (SIA) és a Nemzetközi Mezőgazdasági Gépkiállítást- és Vásárt (SIMA).

Az első kifejezetten a nagyközönségnek, míg a második a szakmának szólt. A tendenciák azonban úgy tűnik, mindkét rendezvény esetében azonosak, hiszen minden korábbinál nagyobb szerep jutott a környezetvédelemnek és a megújuló erőforrások egyre bővülő felhasználásának. Míg a SIA esetében - illeszkedve az esemény nagyközönségi jellegéhez - elsősorban a napenergia és a biomassza háztartási célú felhasználására kidolgozott és már bevált, gyártott technológiákat kínáló felület látványos növekedése volt szembetűnő, a SIMA esetében nagyon komoly, adott esetben még csak kísérleti stádiumban lévő technológia fejlesztéseket is bemutattak a kiállítók. Ami a mezőgazdaság és a K+F kapcsolatának bemutatását illeti, a két rendezvény számos hasonlóságot mutat, ugyanakkor vannak lényeges különbségek is.
A SIA esetében a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézmények (INRA, CIRAD, CEMAGREF, alkalmazott kutatási intézetek) mellett az agrár-felsőoktatás (AgroParisTech, ISTOM), a mezőgazdasági szakközépiskolák és gimnáziumok, valamint a kutatási eredmények belföldi és külföldi hasznosítását segítő szakmai szervezetek és alapítványok (pl. FARM) egyaránt azt tartották szem előtt, hogy tevékenységüket a nagyközönség számára minél érthetőbb módon mutassák be, láttassák a társadalommal a kutatás és szakképzés értelmét, hasznát. Nem utolsó sorban azzal a céllal is, hogy minél több fiatal válassza élethivatásának a mezőgazdaságot, sőt, ezen túlmenően a kutatást. Ez a törekvés teljes összhangban van azzal az agrár- és kutatási minisztériumi szándékkal, hogy a jövőben a kutatói hivatás iránt elkötelezett, a gyakorlat napi problémái iránt fogékony és azokat átlátni képes mezőgazdasági mérnökök és állatorvosok képzése több nagy felsőoktatási intézmény, valamint a CIRAD, az INRA és a CEMAGREF összefogásával és együttműködésével valósuljon meg. Ezzel párhuzamosan zajlik a nagy mezőgazdasági kutatási és felsőoktatási pólusok szerveződése - e folyamat legutóbbi állomásaként február 18-án megjelent a hivatalos közlönyben az a dekrétum, ami hivatalosan is megalakultnak nyilvánítja az Agrosup Dijon-t - azaz az agrár-, élelmezés- és környetgazdálkodási kart (Institut national supérieur des sciences agronomiques, de l'alimentation et de l'environnement), ami az Université de Bourgogne-hoz kapcsolódik, és az ENSBANA és az ENESAD egyesülésével jött létre. Ezidáig a párizsi AgroParisTech, a montpellier-i SupAgro és a rennes-i Agrocampus Ouest alakult meg - az Agrosup a negyedik ilyen pólus a sorban.
Az INRA és a CIRAD standján berendezett labor-részek / Fotó: Somogyi Norbert - kattintásra eredeti méretbenA fentiek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy az INRA és a CIRAD standján berendezett labor-részekben folyamatosan láthattunk mikroszkópba feledkezett diákokat, akik az első esetben a talajélet rejtelmeivel, a másodikban a trópusi gyümölcsök egészséges táplálkozásban betöltött szerepével ismerkedtek - talán mint jövőbeni kutatók. Az agrártárca standján pedig maga Michel Barnier miniszter tartott előadást iskolásoknak és felnőtteknek a fenntartható mezőgazdaságról. A standok elhelyezése egyébként olyan volt, hogy az idei rekordnagyságú, 670 ezres látogatottság mellett a látogatók legnagyobb részének akarva-akaratlanul a látóterébe került a mezőgazdasági K+F és szakképzés. A folyamatos magas látogatottságból pedig azt lehetett lemérni, hogy a közönséget érdeklik is ezek a területek. Nem csak a nagyközönség kereste fel a kutatást-fejlesztést bemutató standokat: marion Guillou, az INRA elnök-főigazgató asszonya mindjárt a megnyitó napján a standon fogadta az orosz mezőgazdasági minisztert valamint a brazil nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet, az EMBRAPA vezetőit. A látogatók azonban nem csak a francia mezőgazdasági kutatással ismerkedhettek - Szenegál nemzeti standján külön területet kapott a nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet, az ISRA, valamint a kutatási eredmények gyakorlatba történő átültetését segíteni hivatott szenegáli mezőgazdasági piacfejlesztési program (PDMAS) is.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy az intézményi kiállítók között külön standot szenteltek a mezőgazdasági és élelmiszeripari munkavállalási lehetőségeknek - talán itt töltött leghosszabb időt Nicolas Sarkozy köztársasági elnök a megnyitó napján tett vásárlátogatása alatt. Mint a sajtóban is szó volt róla a SIA-t bemutató riportokban, a francia mezőgazdaságban ma 80 ezer üres álláshely van, csak a gépgyártás-gépforgalmazás ötezer álláslehetőséget kínál, a vásár alatt pedig 500 álláslehetőség volt kifüggesztve. A tapasztalatok azt mutatták, hogy - elsősorban a gazdasági krízisnek "köszönhetően" - az elmúlt időben nőtt a mezőgazdasági munkahelyek iránti érdeklődés, és egyre többen gondolkoznak úgy, hogy a munkanélküliségnél egy talán korábban "kevésbé vonzónak tűnő", de biztos munkalehetőség sokkal jobb.
A SIMA ezzel szemben egy kifejezetten szakembereket - gazdálkodókat, mezőgazdasági vállalkozókat és üzletembereket - megszólítani akaró rendezvény: az idei évben 135 ezret meghaladó látogatóval - egynegyed részük külföldi - és 1323 kiállítóval, közülük minden második Franciaország határain túlról érkezett. Minden eddiginél nagyobb területen, a 7. kiállítócsarnokot is benépesítve jelent meg a mezőgazdasági gépgyártás és termékfejlesztés kézzel fogható eredménye, az említett hetes csarnok pedig napjaink tendenciáihoz igazodva a megújuló energiaforrásokat és a környezetgazdálkodást mutatta be tematikus rendszerben. Sokat sejtet, hogy az orosz mezőgazdasági miniszter Michel Barnier társaságában látogatta meg a rendezvényt (és átadta a francia tárcavezetőnek a legmagasabb orosz kitüntetést "az orosz mezőgazdaság fejlesztése érdekében tett erőfeszítések elismeréseként"), csak orosz üzletemberből mintegy 80-100 érkezett a SIMÁ-ra! Sokat sejtet, hogy a SIMA honlapjának nyitóoldala többek között orosz, kínai és arab nyelven is elkészült. A rendezők 300 hivatalos delegációt vártak, köztük a már említett orosz miniszter mellett az ukrán, indiai, szenegáli és brazil tárcavezetőket.
Az innovációs verseny már hosszú évek óta hagyomány, minden évben több kategóriában száznál is több gépet, berendezést, technológiai újítást neveznek be a kiállítók -az idén szám szerint 154-et. A neves szakemberekből alakult zsűri az idén három arany- és hat ezüstérmet, valamint 16 elismerő oklevelet ítélt oda. A bírálók döntésében szerepet játszott annak szem előtt tartása, hogy az elmúlt évtizedben végbement társadalmi, gazdasági és politikai változások (folyamatosan változó közös agrárpolitika, az EU 10+2 új taggal bővülése, a környezetvédelem és egészséges táplálkozás iránti egyre nagyobb társadalmi igény, a Föld növekvő népességének élelmezés-biztonsága, az éhezés fölszámolásának kísérlete, stb.) a mezőgazdaságban - és természetesen a francia mezőgazdaságban is - minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek a versenyképességet és a fenntartható gazdálkodást és a környezetvédelmet egyaránt szem előtt tartó fejlesztésekre. A SIMA fontosságát és nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a kiállítók által a kiállítás alkalmával francia piacon bemutatott újdonságok 40%-a egyben világpremier is!
Fotó: Somogyi Norbert - a képre kattintva eredeti méretbenA díjazottak között kiemelkedik a New Holland és a CLAAS, az első három, a második két díjjal. A New Holland egyben a három idei aranyérem egyikének birtokosa is: itt mutatta be a először a közönségnek a világ első hidrogénhajtású traktorát - a miniszteri vásárbejárásra időzített rövid ceremónián maga Michel Barnier agrárminiszter "rántotta le a leplet" a gépről. A 150 lóerős motorral szerelt erőgép polimer elektrolit-membrán katalizátoros, a szükséges üzemanyagot pedig a gazdálkodó helyben is megtermelheti ha fölszerel egy átlagosan 900 négyzetméteres napelemtáblát és ahhoz egy elektrolízis-berendezést kapcsol. A vásár innovációs nagydíjával is kitüntetett traktort a tervek szerint 5 év múlva kezdik forgalmazni, ára a cég tervei szerint csupán néhány százalékkal lesz magasabb a hagyományos erőgépek áránál: jelenleg a dízelmotoros változat 50-60 ezer euró. Mindez Michel Barnier mezőgazdasági miniszter február 4-én a "Grenelle de l'environnement" kapcsán a farmgazdaságok energetikai függőségének csökkentése érdekében hozott intézkedésekről tartott tájékoztatásának fényében különösen fontos technológiai előrelépésnek tűnik. A célkitűzés, miszerint a farmok legalább 30%-a a jövőben "alacsony energiafüggő" legyen, megvalósítását az idei évben 35 millió eurós keret segíti. A tervek szerint a Fiatal Gazdálkodók Országos Szövetsége (Jeunes Agriculteurs) szakszervezet korábbi elnöke, Bernard Layre vezetésével fölálló munkacsoport 2013-ig mintegy 100 ezer gazdaság energetikai fölmérését végzi el, az eredmények alapján pedig javaslatot tesznek a gazdának energiatakarékosabb vagy megújuló erőforrásokat (is) használó gépek, berendezések beszerzésére. Az elképzelések szerint ha egy állattartó gazda például hővisszanyerővel látja el a tejhűtőjét, vagy elvégzi egy 1200 négyzetméteres baromfiól hőszigetelését és beruház egy napenergiás vízmelegítőbe 32500 euró értékben, 50%-os vissza nem térítendő támogatást kap. Az idei évre jóváhagyott 35 milliós keretből 5 milliót a szaktárca saját költségvetése terhére biztosít, míg a sokkal jelentősebb 30 millió a gazdaságélénkítő csomag részét képezi. A megvalósítás érdemi elősegítése érdekében a szakminiszter egy ezzel kapcsolatos megállapodást is aláírt a terv hat jelentős szereplőjével, ezek: Ademe, GDF-Suez, EDF, FNCUMA, Cristal Union és Sofiproteol.
 Ugrás az oldalra
Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szóljon hozzá comment

Írja be a kódot:

  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Értékelje ezt a cikket
0