Mit várok a II. Magyar Agrárakadémiától?

Fekete Ferenc főszerkesztő

Remélem, hogy a múlt évben első alkalommal megrendezett és sikeres Agrárakadémia méltó folytatása lesz az idei pápai rendezvény.

Tabajdi Csaba EP-képviselő és a többi hozzáértő szervező kitűnő munkát végzett az elmúlt évben, és biztos vagyok benne, hogy az idén is kitesznek magukért. Azt is remélem, hogy az előző évinél még több lesz a résztvevő. Ehhez valószínű az is hozzájárul, hogy a világválság sok új kérdést vet fel, és a régi bajok pedig markánsabban jelentkeznek. Fontos lenne a magyar agrárágazat jelenlegi helyzetének reális megítélése, a valós globális és térségi kihívások pontosabb megismerése, s egy fejlődő magyar vidék és agrárgazdaság feltételrendszerének, ha nem is részletes kidolgozása, de legalább körvonalainak felvázolása.

Szerencsés lenne, ha az idei Agrárakadémia jól kommunikálná azt a nagyon fontos tényt, hogy a vidék és az agrárium nemcsak a vidéken élők magánügye, hanem a legszélesebb értelemben vett közügy. Felelős világszervezetek már több éve hangsúlyozzák, hogy a világ élelmezésének tisztességes megoldása érdekében a mezőgazdaságot mindenütt a politika középpontjába kell helyezni, és többletbefektetésekre van szükség. A világ agrárgazdaságának új fejlesztési stratégiája már körvonalazódik. Ebben a cél nemcsak a több és jobb minőségű, biztonságos élelmiszer előállítása, de prioritás a fenntarthatóság, a környezet védelme, a vízzel és termőtalajjal való ésszerűbb gazdálkodás is. Úgy gondolom, hogy a vidék és agrárium új és rendkívül fontos gazdasági és társadalmi szerepét az idei Agrárakadémia is alátámasztja.

Jó lenne világosabban látni a jelenlegi és a jövőbeni nemzetközi erőviszonyokat az élelmiszer-előállításban, és az agrárpiacok várható alakulását. Ma már egyértelmű, hogy az EU élelmiszer-termelésének hatékonysága leszakadóban van a világ vezető hatalmához, az USA-hoz képest. Az azonban még nem ismert, hogy az EU hogyan akar ezen változatni. Az sem látható, hogyan valósul meg Magyarország felzárkózása, legalább az EU középmezőnyéhez. Hiszen a magyar élelmiszeripar termelése öt év óta folyamatosan csökken, az import megállíthatatlanul növekszik, a mezőgazdaság termelési szerkezete extenzív (egyes megfogalmazások szerint egyenesen gyarmati!) irányba módosult. Emiatt sok munkahely szűnt meg, növelve a vidéki foglalkoztatási gondokat. Hol vagyunk már a kívánatosnak tartott 50-50%-os növénytermelési és állattenyésztési aránytól. Szinte megállíthatatlannak látszik az állatállomány további nagyütemű csökkenése. Milyen válaszok adhatók ezekre a húsbavágó kérdésekre? Az látható, hogy az EU források lehető legésszerűbb felhasználása sem releváns válasz erre a problémára. Bízom benne, hogy a pápai Agrárakadémia ebben a kérdéskörben is keresi a válaszokat.

Tisztán kell látnunk Magyarország agrárlehetőségeit, de korlátait is! Tapasztaljuk, hogy a tőlünk pénzesebb országok az egész világon és itt Európában is növelik a befektetéseket agrárgazdaságuk fejlesztése érdekében. Az USA, Kína és Oroszország igen nagyszabású agrárfejlesztési programot valósít meg, a világválság hatására is. Ezzel szemben nálunk a kormány az eddigi, alacsonyabb szintű agrártámogatásokat is kénytelen csökkenteni. De megemlíthetjük Franciaországot is, ahol a közeljövőben fogadnak el egy ún. mezőgazdasági modernizációs törvényt. Sárközy elnök szerint: „...amit az USA megtesz a gazdái érdekében, azt Európa is tegye meg.” Milyen igaza van a francia elnöknek, de szegény európai országként honnan lesz ehhez nekünk elég pénzünk? Egyre többen ismerik fel, hogy Magyarország pótlólagos források nélkül egyre inkább leszakad Európa szerencsésebb felétől és a világ élvonalától. Erről az európai léptékű politikai kérdésről bizonyára az idei Agrárakadémiának is lesz véleménye.

Jó lenne, ha a politikai konszenzus szükségességét, sőt elodázhatatlanságát is hangsúlyoznák a felszólalók. Nem új dolog, hogy a parlamenti pártok megegyezése nélkül nem alakítható ki a magyar agrárágazat versenyképes stratégiája. A tőlünk fejlettebb országokban meg tudnak egyezni a politikai tényezők egy közösen vállalható agrárprogramban. Ha ez nálunk jelenleg nem lehetséges, akkor legalább azt kellene elérni, hogy az agrárgazdaság és a vidék ne váljon a politikai csatározások terepévé. Ez év tavaszán például Olaszországban megegyeztek a pártok abban, hogy a mezőgazdaságot és a vidéket kihagyják a választási kampányból. Tudom, hogy nálunk ez ma nehezen képzelhető el. De azért meg lehetne kísérelni egy ilyen megoldást a következő választási kampányban. Ennek eléréséhez a II. Magyar Agrárakadémia már önmagában a létezésével is sokat tesz.

Dr. Fekete Ferenc
főszerkesztő