A Magyar Agrárkamara agrárstatégiai ajánlásai

(2009-2020)

Az agrárgazdaság szereplőit elbizonytalanították az utóbbi évek fejleményei, és igényük van olyan reális jövőképre, amely fejlesztési döntéseiket, üzletpolitikájukat valamilyen mértékben orientálni képes. Az igényt részben az EU-csatlakozás, illetve az európai méretekben való verseny kellemetlen meglepetései (erőfölényes helyzetek, torzított versenyfeltételek, gyenge alkalmazkodás, stb.), másrészt, „az élelem-energia-környezet" erőtérben vajúdó, de egyelőre kiszámíthatatlan változások erősítik. Az eddigi piaci, EU szabályozási mechanizmusok mindenhatóságába vetett bizalom megingott. Látható, hogy a spontán (globális) piaci folyamatok a magyar élelmiszergazdaság jelenlegi helyzetét nem javítják, hanem lemaradásunkat inkább konzerválják.

Statisztikai adatokkal igazolható, hogy

- a hazai természeti adottságok kihasználása az EU-15 -ök színvonalának legfeljebb felét éri el;

- az élelmiszergazdaság eltartóképessége túlzott iramban gyengül, számos kistérségben nyomasztó a munkanélküliség;

- itthon gyorsul a piacvesztés, az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalmából már 30% import eredetű, egyes területeken (sajt, tejtermékek…) jóval meghaladja a 40 %-ot is;

- a hazai élelmiszeripar versenyképessége (innovációs képessége) alacsony, ami hozzájárul ahhoz, hogy a behozatalban a feldolgozott élelmiszerek, míg a kivitelben az alapanyagok dominálnak;

- az ágazati szerkezet nem fejlődik egészséges irányba: a szántóföldi termelés (gabonafélék, olajosak) mögött lemarad a kertészet, az állattenyésztés és a biomassza-hasznosítás is,

- hiányzik az ágazat stratégia mentén történő komplex fejlesztése mind kistérségi, mind makrogazdasági szinten.

Nyugat-Európa és Magyarország között történelmileg kialakult – a termelési kultúrában, a termelés eredményességében, a fejlesztésben, a kereskedelemben, az érdekérvényesítésben- és védelemben, a jogi- és etikai körülményekben megmutatkozó – versenyhátrányunk leküzdése stratégiai feladat. Ezt a célkitűzést jól segíthetik:

- hazánk európai viszonylatban is kiemelkedő agro-ökológiai adottságai, beleértve a vízkészleteket is,

- a növény- és állattenyésztésben, a kertészetben, a szőlő- és gyümölcstermesztésben rendelkezésre álló – magas genetikai értéket képviselő – biológiai alapok,

- az intenzív-, a családi- és a biogazdálkodás terén a korszerű termesztési rendszerek és az ahhoz szükséges humán infrastruktúra alapjai.

Ezen adottságok azonban csak lehetőségek, amivel élni kell, amire építeni szükséges egy közmegegyezésen és összefogáson alapuló, egységes stratégia mentén.
Az agrárstratégiai célokat, s a megvalósulásukhoz szükséges döntések, erőforrások meghatározását arra az evidenciára lehet építeni, miszerint kedvező agráradottságaink jobb, gazdaságosabb kihasználása az egész magyar lakosság távlatos érdeke. Az ajánlások pozitív fogadtatása esetén jó eséllyel megvalósítható az agrárgazdaság olyan jellegű és struktúrájú fejlődése, amely a lakosság számára biztonságos élelmiszerellátást, egészséges természeti környezetet és élhetőbb vidéki létet, míg az agrárszereplőknek több jövedelmet, kiszámíthatóbb foglalkoztatást ígér.
Alapos elemzésre, vitákra, nézetközeledésre mindenekelőtt az alábbi stratégiai pontokon van szükség:

1. Legnagyobb nézet-szóródásra, leghevesebb vitákra az alapkérdésben, a jövő agrárgazdasága (mezőgazdaság, feldolgozás, kereskedelem) jellegének és a földhasználat/földtulajdon primer struktúráinak és funkcióinak meghatározásában lehet számítani.
Magyarország közepes méretű ország, de az átlagosnál egyébként jobb természeti adottságai meglehetősen differenciáltak. Ebből minimum két dolog következik. Az egyik, hogy távlatosan is markánsan nettó agrárexportőr ország lehetünk, mert gazdaságosan is több élelmet vagyunk képesek előállítani, mint az ország hazai szükséglete. A jövő agrárgazdaságának a jelenleginél lényegesen több hozzáadott értéket és több vállalati nyereséget kell előállítani és realizálni. Az exportszerkezetben a feldolgozott exportcikkek arányát a 60-70%-os tartományba kell emelni!
A másik, hogy termelési, tevékenységi szerkezetünk a jelenleginél színesebb, a különböző tájakhoz illeszkedőbb lehet, azaz országosan újra ki kell alakítani a szakszerű és differenciált területhasználat rendszerét. A gazdálkodási formák között nem állunk választási kényszer előtt. Az alapstruktúrában az európai versenyben résztvevő, a mérethatékonyságára is építő gazdálkodó szervezeteknek éppúgy helyük van, mint a regionális, lokális piacra termelő mikro, kis- és közepes gazdaságoknak. A követendő birtokpolitikában (földszerzés, haszonbérlet szabályozása) ezen elvek mellett ésszerű kompromisszum teremthető meg.

2. Magyarország nyitott gazdasággal teljes jogú tagja az Európai Uniónak. Mivel nettó agrárexportot tartunk fenn és tüzünk ki célul, nem vagyunk érdekeltek a külkereskedelmi forgalom, a korrekt verseny korlátozásában. Ugyanakkor nem nézhetjük tétlenül, hogy az itthon egyébként kedvező naturális (szakmai) hatékonysággal előállítható termékek is kiszorulnak a hazai piacról. Törvényi szabályozással (élelmiszerláncok, önkormányzatok működése), hatósági hozzáállással (élelmiszerbiztonság fokozott ellenőrzése), a hazai fogyasztók felvilágosításával, orientálásával, a termékpályákon való távlatos együttműködés ösztönzésével, az alternatív értékesítési csatornák (termelői áruházak, piacok, háztól való eladás) segítségével, mindenekelőtt azonban a beszállítók versenyképességének a növelésével reális cél lehet, hogy megmaradjon a belföldi élelmiszer-fogyasztásból a hazai eredetű magyar élelmiszer fogyasztásának dominanciája (80 % körül).

3. A gyenge versenyképességnek egyik markáns oka az igényeknek nem megfelelő képzés, a megbízható munkaerő hiánya, s általában a kreatív, az innovatív magatartás hiánya a termelésben, a termékfejlesztésben, a piacszervezésben, a vállalatirányításban, stb. A szakoktatásra, szakképzésre, a gyakorlati oktatásra, a továbbképzésre, szervezett külföldi ismeretszerzésre fordított összegek mennyisége, intenzitása arányaiban nem maradhat el az inputanyag ráfordításoktól. Ellenkező esetben a szellemi erőforrás hiánya akadályozza a mindenkori ráfordítások hatékony érvényesülését. A piacosság, a hasznosság, a gyakorlatiasság jegyében újra kell gondolni és szervezni az iskolai oktatást, a szakképzési és a felsőoktatási rendszert. A kutatásban és a szaktanácsadásban intézményesíteni indokolt a gyakorlattal való állandó kapcsolatot. Az alkalmazott kutatásban a gyakorlati hasznosság legyen a meghatározó mérce!

4. Az ágazati és a termelési szerkezet formálásában az adottságok, a meglévő
termelési tapasztalatok, illetve a szeszélyes piaci erők kiveszik részüket. Túlzott „központi" gyámkodásra ugyan nincs szükség, de a gazdálkodási, feldolgozási döntések orientálásához, a legnagyobb dilemmák oldásához az agrárszereplők joggal várnak a világpiaci kilátásokat és a hazai lehetőségeket (szándékokat) tárgyilagosan szintetizáló iránymutatást. Legalább a „gabonatermelés- állattenyésztés-bioenergiatermelés" összefüggésrendszerben, illetve a kertészeti ágazatok fejlesztésében szükséges a prioritások meghatározása, majdan az eszközök, intézkedések rendszerbe foglalása. Abból ki lehet indulni,
hogy hazánk természeti adottságai a jelenleginél is több (évi 16-17 millió t)
gabona előállítására alkalmasak a természeti környezet károsítása nélkül!
Arányos jövedelmeket biztosító felhasználáshoz azonban ma nincsenek meg a piaci, szervezeti, infrastrukturális feltételek. Véleményünk szerint egyszerre indokolt megteremteni a piaci igényeket célzottan kielégítő exportárualap gazdaságos kiszállításának feltételeit, a jelentős belső piacot jelentő állattenyésztés komplex fejlesztését, illetve 2-3 millió t kukorica (takarmánybúza) bioetanollá való feldolgozását. Mindezt természetesen a minőség és a termékhez kapcsolódó szolgáltatások folyamatos fejlesztésének tükrében kell elérnünk.

5. Új közmegegyezésen alapuló infrastrukturális fejlesztési stratégia kell, amely a fejlesztési források felhasználásánál - tárcaközi összehangolással - maximálisan figyelembe veszi a vidék, benne a mező- és élelmiszergazdaság igényeit is. Áttörést kell elérnünk a vízgazdálkodásban (Duna, Tisza hajózhatósága, öntözési rendszerek érdemi kiterjesztése, az öntözött terület legalább 600 ezer hektárra növelése), és a vasúti szállítás korszerűsítésében. Szükségesnek tartjuk a mezőgazdasági vízgazdálkodást integrálni a Víz Keret Irányelvbe. Európai összefüggésben makrogazdasági megfontolást igényel a vasúti és a folyami szállítás fejlesztése, s az ehhez kapcsolódó logisztikai bázisok rendszerszemléletű kiépítése. Az öntözés és a gazdaságos szállítási feltételek megteremtése (vagy elmaradása) igen nagymértékben determinálja a jövő agrárgazdaságának tevékenységi szerkezetét, regionális újrarendeződését, s nem utolsó sorban az éghajlatváltozásra adható válaszait.

6. Stratégia-váltáshoz, de még korrekciókhoz is alapvető feltétel a tőkehiány
enyhítése, a finanszírozási lehetőségek bővítése. Magyarország nem lehet partner az uniós források gyors, érdemi szűkítésében, s a társadalom sem érdekelt a nemzeti támogatások olyan kurtításában, amely távlatosan növeli a környezeti és az élelmiszerbiztonsági kockázatokat, esetleg – kiélezett nemzetközi helyzetben, vis major esetén - az élelmiszerellátás biztonságát is veszélyezteti. A vállalkozói kör erejét meghaladó (de indokolt) fejlesztések megvalósításához (pld. termelői kereskedelmi lánc, egy-egy meghatározó élelmiszeripari integrátor megerősítése) állami garanciák melletti kockázati tőke bevonás szükséges az ágazatba.

7. Spontán módon lassú folyamat a termékpályákon való stratégiai együttműködés meghonosodása. Sőt, a korrekt üzleti kapcsolatokat, a szerződéses fegyelem betartását is kikezdte a túlzott gazdasági egoizmus, a távlatos gazdálkodás hiánya. „Mézre és ostorra" is szükség van. Preferált hitelekkel, támogatásokkal, adókedvezményekkel, a pályázati feltételek alakításával ajánlatos ösztönözni a valós együttműködés minden formáját (TESZ, BÉSZ, TCS, szövetkezet). Ugyanakkor a törvény erejével, a szankciók szigorításával következetesebben kell hatni a szerződésszegőkre, a fizetési kötelezettség elől újabb és újabb cégekbe menekülőkre, a sorozatos csődelkövetőkre! A túlságosan korlátozott felelősség helyett a hangsúlyt ideje a személyes felelősségre helyezni!

8. Megfelelő időben ajánlatos áttekinteni, racionalizálni a szakigazgatás intézményrendszerét, a szakhatósági teendőket, a munkamegosztást, a finanszírozási rendszert (beleértve a hatósági díjakat), és ezen teendőkben a Magyar Agrárkamara, mint országos köztestület - törvény által ráruházott - szerepét, lehetőségeit. Minimalizálni kell a rendszer szemléleti következetlenségeit, átfedéseit, csökkenteni a túlzott bírságok és vizsgálati díjak rendszerét. Különösen az alábbi területeken:

- A földhasználati nyilvántartás, és díjainak,

- a vízhasználati díjak, előírások,

- az állatjóléti, környezetvédelmi, és

- az állategészségügyi hatósági díjak mértékének esetén.

9. Tételről tételre történő vizsgálatot igényel azoknak a horizontális versenyhátrányoknak a felszámolása (enyhítése), amelyek a magyar társadalom, a hazai gazdaság állapotával állnak összefüggésben, s amelyeken az agrárgazdaság szereplői csak részlegesen módosíthatnak. Ide értjük a versenytársakéhoz viszonyított túlzott adó- és járulékterheket, a vállalkozások adminisztratív költségeit, a vagyonvédelem kiadásait, a feketegazdaság mellékhatásait, a gazdasági és jogi környezet kiszámíthatatlan változásait, a bürokrácia túlzásait, a szociálpolitika és a munkaerőpiac ellentmondásait, stb.

10. Viszonylag realista stratégiához ismerni kell (kellene) az EU Közös Agrárpolitikájának jövőbeni (2013 utáni) változását. Az ennek kidolgozását célzó elemzések, informális egyeztetések már elkezdődtek. A végső kompromisszumot még lehetetlen megjósolni. Számunkra kettős feladat adódik: egyrészt, „eltalálni" a meghatározó tagállamok várható érdekalkuját, másrészt, világosan definiálni saját érdekeinket, s ebből minél többet érvényesíteni a majdani tárgyalások során. Nem vitás: előbb itthon kell egyetértésre jutnunk! Talán bizonyos alapelvekben ez nem reménytelen várakozás. Vagyis:

-  a hazai agrárgazdaság átalakulási folyamata még nem fejeződött be. Ezért a jövőben is igényeljük az uniós forrásokat. A KAP költségvetését 2013 után sem támogatjuk érdemben mérsékelni;

- az ún. I. pilléres támogatások esetében egyetértünk a támogatások termeléstől való elszakításával (egyes állattenyésztési célok kivételével), s az ún. történelmi teljesítmények szerinti támogatások (fokozatos) átalánytámogatássá való átalakításával. E támogatásokat alapvetően a közjavak előállítására célszerű fordítani. Ideértve az agrárkörnyezetet, a tájat, az élelmiszerbiztonságot, az állatjólétet, de a regionális ellátás biztonságát is;

- a II. pilléres támogatások felhasználása során a tagállami igényekhez jobban igazodó rugalmas rendszert szeretnénk. A mi esetünkben tehát kiemelt feladat lehet a jövőben is az alkalmazkodást jelentő fejlesztések támogatása, a nem biztosítható elemi károk megelőzése és enyhítése, a munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatás javítása és a vidéki közösségek erősítése.

A stratégia-alkotás során nem szabad figyelmen kívül hagyni a kutatás és a képzés kérdéskörét sem, amely - az ágazati stratégiával összhangban történő - fejlesztése elengedhetetlen egy modern és versenyképes agrárium kialakításához. Hiszen egyaránt érinti a felkészülést kidolgozó intézményeket (kutatóintézetek, kísérleti gazdaságok), a kutatási programokat, az államilag támogatandó projekteket (öntözés!), valamint a regionális és kistérségi programokat.

Nem szabad megfeledkeznünk a vertikális kapcsolatokról sem, ahol a piaci részesedés megtartásában kulcsszerepet játszik a hazai élelmiszeripar. Ha tőkehiány, innovációs deficit okán nem képes lépést tartani az európai léptékben szerveződő versenytársakkal, akkor már a kínálatból is hiányozni fognak az alapvető hazai élelmiszerek. Ez az ellátásban nem okoz gondot, de szűkíti a mezőgazdaság eladási és a vidék megélhetési lehetőségeit. Fejlesztési források szükségesek általában a kis- és középvállalatok megerősítésére, illetve az alapvető szakágazatokban egy-egy termékcsoport, vertikum európai formátummá való felépítésében! Súlyos tapasztalat, hogy jól szervezett, versenyképes mezőgazdaság nélkül nincs eredményes élelmiszeripar, de hatékony élelmiszeripar nélkül sincs versenyképes mezőgazdaság, és mindezek nélkül nincs eredményes nemzetgazdaság.

Magyarországnak sürgősen meg kell találnia azokat a kitörési pontokat, amelyekben komparatív előnyeinkre támaszkodva eredményes és versenyképes tagjai lehetünk az európai közösségnek (mezőgazdaság, turizmus, K+F…) és a világgazdaságnak, ellenkező esetben nemzetgazdaságunkra továbbra is a sodródás és a szimpla beszállítói pozíció lesz a jellemző.