Agrár- és vidékfejlesztési stratégia

Dr. Udovecz Gábor, az AKI főigazgatója

Interjú dr. Udovecz Gáborral, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatójával

Hogyan értékelné a magyar agrárium és vidék jelenlegi helyzetét, elsősorban agrárgazdaságunk versenyképességét és a vidék felzárkózási esélyeit illetően?

A kedvező agrárökológiai adottságainkat ma még nem tudjuk kihasználni megfelelő mértékben. A helyzet e tekintetben ellentmondásos, mert a GOFR-növények például egészen jó helyzetben vannak, ugyanakkor közel sincs ilyen jó állapotban az állattenyésztés, főleg a sertés és a baromfi. Ha a kistérségi bontásban is vizsgálódunk, akkor pedig az állapítható meg, hogy a 17 AK alatti területeken igen alacsony a GDP-előállítás és magas a munkanélküliség.

Egészében véve azt lehet mondani, hogy ma az agrárium és a vidék egésze nincs felzárkózó pályán. Ennek alapvető feltétele a naturális mutatók javítása, bár ez önmagában nem elegendő. Emellett javítani kell a szervezettséget, az összefogást a termékpályák szereplői között. Az élelmiszerláncok – a profit maximalizálása érdekében – nagy európai térségekre szerveződtek meg, és erre nem készültek fel a hazai agrárpiaci szereplők. Tehát a termékpályák megszervezése lenne a leginkább releváns válasz a koncentrált élelmiszer-kiskereskedelem által generált kihívásra. Emellett több tudásra és a szaktanácsadás fejlesztésére is szükség van.

Összességében az állapítható meg, hogy az agrárium egyedül nem képes megoldani a vidék gondjait, de fejlett agrárium nélkül sem lesz felzárkózó vidék.

Az utóbbi két évben 10% feletti mértékben nőttek az élelmiszerárak, de ez nemcsak Magyarországon volt így, hanem lényegében az egész világon. A kiváltó ok az élelmiszerek iránti tartós kereslet. Kérdés, hogy a magyar termelőknél milyen mértékben realizálódik az élelmiszer-fogyasztók által fizetett magasabb élelmiszerárak jövedelemtartalma?

Azzal kezdeném, hogy a rendszerváltás előtt minden élelmiszert el tudtunk adni a KGST-ben. Ezen a téren óriási változást hozott a koncentrált élelmiszerláncok megjelenése. Itt alapvető követelménnyé vált a programozott szállítás, a megfelelő volumenek, az egyenletes minőség. Ehhez pedig a termékpálya szervezettsége mellett megfelelő logisztikai háttér is szükséges. Ez a jellemző kép az egész világon, s ehhez a feladathoz sem a magyar mezőgazdaság, sem az élelmiszeripar sem tudott felnőni.

A nagy tömegben előállított és az élelmiszerláncok által értékesített termékek mellett megjelent a piacon a specialitások iránti igény is, s ennek kielégítése kisebb, erre szakosodott üzletekben történik, de ezen termékkör nagyságrendje nem jelentős.

A termelői és fogyasztói árak alakulását a ma működő élelmiszer-vertikum hatása nélkül nem lehet reálisan megítélni. Egészében véve azt lehet mondani, hogy a fogyasztói árak általában jobban nőttek az úgynevezett „indokolt árak”-nál. Ugyanakkor a cukor és a sertés esetében a termelői árak 8%-os növekedése mellett a fogyasztói árak 12%-kal csökkentek 2007-ben. A baromfi esetében a termelői árnövekedés nem érte el a fogyasztói áremelkedés ütemét. A repce termelői és fogyasztó ára arányosan nőtt. A gabona ágazatban a termelő árak nőttek nagyobb mértékben.

Milyen kormányzati és egyéb eszközök jöhetnek szóba az élelmiszer-vertikumban realizálódó jövedelmek arányosabb elosztásához, a termelői pozíciók javításához?

A kormányzatnak kevés lehetősége van az arányos jövedelemelosztás megvalósításához a piacai szereplők között, de azért itt is lenne mit tenni: érvényt kellene szerezni végre annak a törvényi előírásnak, hogy a beszerzési ár alatt nem lehet értékesíteni. Emellett a hatósági díjak indokolt mérséklésével vagy a túlzott követelmények leépítésével is javítható lenne a termelői pozíció.

Ugyanakkor a piaci szereplőknek és általában a civil szférának nagyobb szerepe lehetne az érdekérvényesítésben. Itt elsősorban az összefogásra és az egységes fellépésre gondolok. A fogyasztók jobb tájékoztatása is fontos eszköz lehet, hogy növekedjen a magyar termékek iránti bizalom. És végül azt is meg kell említeni, hogy nem kellene „üldözni” a közvetlen termelői értékesítést, sőt a szabályozás eszközeivel segíteni kellene.

Agrárpiaci elemzők véleménye szerint a tartós keresleti élelmiszer-világpiac akár 30%-os növekedést is megalapozhat a magyar agráriumban. Kérdés azonban, hogy a piaci realizáláshoz fel tudunk-e nőni versenyképességben és a piaci érdekérvényesítő-képesség megteremtésében?

A magyar mezőgazdaság képes 25%-os volumen-növekedést megvalósítani 2013-ig az AKI prognózisa alapján. Ennek a feltételei azonban ma még nincsenek benne az ágazatban, bár megteremthetők. Ilyen feltétel például a hatékony együttműködés a termékpálya szereplői között vagy a fejlesztési források érdemi, tényleges eredményt hozó befektetése, továbbá a gyakorlatorientált kutatás, fejlesztés és szaktanácsadás megvalósítása. A potenciális növekedés – számításaink és becsléseink alapján – döntő mértékben a növénytermelésben valósulhat meg. Az állattenyésztésben már az is eredménynek számít, ha a holtpontról ki lehet mozdulni 2013-ig. Látni kell, hogy az állattenyésztés sokkal nehezebb helyzetben van, mint a növénytermelés, mert jelentős beruházásokat igényel és a piac is bizonytalan. Növeli a gondokat még az is, hogy az állattenyésztéshez kapcsolódód feldolgozóipar is jelentős korszerűsítésre szorul.

Világjelenség, hogy a mezőgazdaság és általában az agrárium hozzájárulása a nemzetgazdasági GDP-hez mérséklődik. Ezzel párhuzamosan a vidék gazdaságában a mezőgazdaság mellett más ágazatok és különböző szolgáltatások növekvő szerepet játszanak. Hazánkban különös jelentősége van a vidék gazdasági fejlesztésének, mivel az országos átlagot lényegesen meghaladó vidéki munkanélküliség érdemi csökkentéséhez új munkahelyeket és legalább részfoglalkozású munkalehetőségeket kellene teremteni. Kérdés, hogy a Nemzeti Vidékfejlesztési Program milyen szerepet játszhat a vidék lakosságmegtartó erejének növelésében, és tágabb értelemben a vidék felemelkedésében?

Ezzel kapcsolatban sajnos csak pesszimista hangot tudok megütni.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a magyar vidék fejlesztésének kérdése messze túlmutat a mezőgazdaság lehetőségein, bár nagyon fontos és nélkülözhetetlen a vidék felzárkózása szempontjából.

Két markáns meghatározó tényezőt emelnék ki: az egyik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, illetve ennek sikeres megvalósítása; prognózisunk szerint ennek lesznek értékelhető pozitív hatásai vidéken. A másik tényező már nem ilyen kedvező: arra kell számítani, hogy egyre drasztikusabb formában jelentkezik az élelmiszerpiacon a verseny; ennek a kihívásnak a termelők természetesen meg akarnak felelni, és ezért kénytelenek lesznek leépíteni a felszabaduló munkaerőt. Ezt a folyamatot legfeljebb csak mérsékelhetik a sikeres vidékfejlesztési programok, de a tendencián nem lesznek képesek változtatni. Röviden úgy is fogalmazhatnék, hogy a jövő magyar agráriuma mindenféleképpen kevesebb embernek lesz képes kenyeret adni, bár ez a kenyér nagyobb lehet