FVM: újra fel kell fedezni a fejlődő országokat
A nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében Magyarországnak ismét fel kell fedeznie a fejlődő országok gyakran már elfelejtett piacait - mondta az MTI-nek Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára, a "Kitörési stratégia a mezőgazdasági K+F-ben - lehetőségeink a fejlődő országokban" címmel megtartott tanácskozás után.
Évtizedekkel ezelőtt számos fejlődő országban dolgoztak magyar szakértők, ám a kapcsolatok a rendszerváltást követően, néhány kivételtől eltekintve, megszakadtak.
Most, hogy Magyarország a donor országok között van, hazánknak ismét lehetősége kínálkozik a kapcsolatok ismételt felvételére ezekkel az országokkal. Magyarország segíthet a fejlődő országoknak többek között a növénytermesztés, az állattenyészés, a vízgazdálkodás technológiáinak megújításában, a szakemberek képzésében, tapasztalatok átadásában.
Erről beszélt előadásában Kanizsay Endre, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára is különös tekintettel Afrikára, ahol véleménye szerint könnyen feléleszthetőek lennének a régebbi magyar kapcsolatok.
Takács István, a Külügyminisztérium főosztályvezetője azt emelte ki, hogy Magyarország alig néhány országban van jelen a nemzetközi fejlesztési együttműködés keretébe tartozó projektekkel, így többek között Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Moldovában és Vietnámban.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá