Vidéki bajok és a felzárkózás esélyei

Csatári Bálint igazgató (Alföldi Tudományos Intézet)

Csatári Bálinttal, az Alföldi Tudományos Intézet igazgatójával beszélgettünk a magyar vidék sokszínűségéről, egyes térségek leszakadásáról és a vidék felemelkedését szolgáló programok sürgető szükségességéről.

Igazgató úr hogyan jellemezné röviden a magyar vidék jelenlegi helyzetét?

Jelenleg még nem alakult ki a vidék ökológiai sokszínűségéhez igazodó, és a mezőgazdaság közhasznú szerepének megvalósításához szükséges feltételrendszer. Skandináviában például evolutív úton, hosszú időn keresztül alakultak ki a vidéki élet és foglalkoztatás, megfelelő jövedelmet is biztosító feltételei, struktúrái és hagyományai.

Nálunk ennek talán legalapvetőbb feltétele egyfajta nemzeti, a vidéki társadalom önbecsülését is segítő, a vidéket értéknek tekintő általános nézet kialakulása lenne. Ma sajnos ennek csak a hiányáról lehet beszélni. A társadalom jelentős része a vidéki embereket „leparasztozza”, mucsainak nevezi, szigorúbban fogalmazva másodosztályú állampolgárnak tekinti.

A mai helyzetet tömören úgy lehet jellemezni, hogy a magyar vidéknek nagyon kicsi a „közhasznot szolgáló, a vidék teremtő mivoltát elismertető képessége” .

Skandináviát említette, ahol szerencsésebb történelmi körülmények között hosszabb időn keresztül alakulhattak ki a mai élhető vidéki élet kedvező feltételei. A volt szocialista országok közül is lehet pozitív példát mondani?

Mielőtt a kérdésre konkrétan rátérnék, azért hadd említsek olyan nyugati példákat, amelyek minden további nélkül alkalmazhatók lennének nálunk is. Nyugaton például egyre erőteljesebbé válik, az úgynevezett komótos étkezési program („slow food”), a többnyire uralkodó „fast food” ellenében, egyfajta pozitív alternatívaként. Ez a hazai piacvédelemnek egy sajátos formájaként is terjed. Olyan lokális fejlesztési gyakorlat, aminek nyomán például bizonyos napokon csak helyi vagy hazai árukat vásárolnak. Mondhatnám még a különböző helyi fesztiválokat is, melyeknek célja a hazai vagy éppen az adott tájból származó termékek megbecsülésének fokozása. Jó lenne, ha ezek a példák hazánkban is egyre nagyobb teret nyernének.

A volt szocialista országok közül a lengyel példát szeretném megemlíteni, ahol az üzleteket járva sokfelé olvasható, hogy „Lengyel vegyél lengyel terméket!”. Egyébként az is pozitív példa, hogy Lengyelországban a rendszerváltást követően nem lepusztulás következett be, hanem egy eléggé látványos vidékfejlesztési boom.

Honnan kellene elindulni a vidék felzárkóztatása érdekében? Melyek a magyar vidék karakterisztikus vonásai, amelyeket figyelembe kell venni?

Ma sajnos általában egy európai tekintetben félperifériás vidékről lehet beszélni, kevés kivételtől eltekintve. A jó példák között meg kell említeni a Mórakertet vagy a Szentesi Szövetkezetet, amelyek eljutottak a helyi adottságok ésszerű hasznosításához, egy élhető vidék megteremtéséhez. Vannak szép számmal olyan tanyás gazdaságok is, amelyek mintaszerű ökológiai gazdálkodást és korszerű vendéglátási feltételeket kínálnak a városi emberek számára. Csak az a baj, hogy ezek a jó példák még nem tömegesek. Ma nálunk például olyan kategória, hogy tanyás üzem vagy tanyás farm nem is létezik. Mi még eddig sem jutottunk el, Franciaországban pedig már három törvényt is hoztak konkrétan a különböző típusú, szerkezetű, adottságú vidékek fejlesztésére, hogy a legmegfelelőbb lokális megoldások születhessenek az eltérő vidéki adottságokra építve.

Alapvető problémának tekintem, hogy hazánkban még mindig nem alakultak ki azok a finom irányítási-támogatási-együttműködési módszerek, amelyekkel a magyar vidék helyi gondjait kezelni lehetne. Ennek szomorú következménye, hogy mára mintegy 600 falusi település szinte „elgettósodott”. Gyakorlatilag területi integrációra képtelen, aktív populáció nélküli települések százai találhatók ma Magyarországon, s ez súlyos társadalmi feszültségekkel is jár.

Ön szerint jelenthet-e egy vidékfejlesztési boom-ot az ÚMVP?

Azt mondanám, hogy fontos eszköze lehet a vidék felzárkóztatásának, de önmagában semmiképpen sem elegendő hozzá. Azt látom, hogy a fő cél az EU-s támogatások maximális lehívása, de a vidék felemelésére nincs átfogó koncepció. Hiányzik a támogatási rendszereknek az a finom összehangoltsága, amely lehetővé tenné a magyar vidék sokszínű lokális problémáinak megfelelően különböző, illetve eltérő kezelését. Tudni kellene például, hogy egy-egy adott településen vagy körzetben milyen és mekkora méretű „szociális típusú mezőgazdaságra” van szükség, ahol esetleg a kisebb birtokok számára kellene perspektívát teremteni. Tudni kellene végre a vidék valódi eltartó képességét. Sajnos ilyen felmérések nem készülnek, így a valódi kihívásokat sem ismerhetik a kormányzati döntéshozók. Ennek a következménye, hogy ma nincsenek igazán adekvát lokális vidéki programok, csak próbálkozások.
Meg kell jegyezni, hogy a LEADER program ez irányba hathat ugyan kedvezően, de nem képes átfogó megoldást nyújtani a vidék számára a nagyon sokféle – jelentős tárca- ill. ágazatközi együttműködést feltételező, valamint a valódi szubszidiaritás elvére is maximális figyelemmel levő – kihívásokra.
Figyelnünk kellene a migrációs folyamatokat is! A közelmúltban Mezőkovácsházán és környékén jártam, ahol egyre több román állampolgár vásárol házat és telepszik le. Az kérdezték tőlem a helybeliek, hogy mit csinálhatnának? Én némi tréfával, de mégis komolyan azt feleltem nekik, hogy sürgősen kezdjenek el románul tanulni. A tréfát félretéve a migrációs jelenségek is komoly problémákat jelentenek, és nemcsak Mezőkovácsházán.

Ön szerint hol kellene elkezdeni egy módszeres munkát a vidék felemelkedése érdekében?

Egyértelműen ki kell mondani, hogy a versenyképes magyar agrárium önmagában nem lesz képes megoldani a vidék gondjait, ugyanakkor viszont nélkülözhetetlen szerepe van a vidék felemelkedésében. A versenyképesség és a helyi adottságokra, tradíciókra épülő vidékfejlesztés együtt hozhat csak eredményeket; csak ez esetben tudjuk elkezdeni ledolgozni a hátrányunkat és indulhat meg a vidék felzárkózása.

Új kutatási irányokra lenne szükség, hogy világosan lássuk a vidék sokszínű arcát, mert csak a valóságos helyzetekből kiindulva lehet helyes falu-, kisváros és vidékfejlesztési programokat alkotni. Innen kellene elindulni, egy alulról építkező rendszerre gondolok, amelyekben a civil szervezeteknek is jelentős szerepük van a helyi önkormányzatok és vállalkozások mellett.

Egy nagy társadalmi-gazdasági offenzívára lenne szükség a magyar vidék érdekében. Például arra, hogy a végzett agrár- és vidékfejlesztő szakemberek vidéken kezdjenek el dolgozni az agráriumért, a természetvédelemért, a szociális foglalkoztatásért, a szegregáció leküzdéséért, a falu kulturális felemelése érdekében egyaránt.