AgrárHírek: Email-cím a debreceni agrárfelsÅ‘oktatás hallgatóinak Email-cím a debreceni agrárfelsÅ‘oktatás hallgatóinak ================================================================================ MTI on 2010. január 10. A professzor szerint az ilyenformán létrejövÅ‘ elektronikus kommunikáció feleslegessé teszi a papíralapú kapcsolattartást az egyetem hallgatói között. Nagy János az évnyitó találkozó kapcsán elmondta: a debreceni agrárcentrum gazdaságilag stabil, összbevételük tavaly 6,3 milliárd forint volt, ebbÅ‘l saját bevétel 2 milliárd. A versenyszférából 1,5 milliárdos, a szakképzésekbÅ‘l 120 millió forintos bevételük származott, a többi pénzt pályázatok elnyerésével teremtették elÅ‘ - közölte a centrumelnök. Elmondta azt is, hogy az innovációban, illetve a kutatás-fejlesztésben 123 vállalattal állnak szerzÅ‘déses kapcsolatban, kutatási projektjeikben 11 konzorciumban 61 vállalat vesz részt. Nagy János bemutatta partnereinek a Debreceni álláspont című kötetet, amely a több mint 140 éves debreceni agrárgazdasági képzés kapcsán az agrárium jelenérÅ‘l és jövÅ‘jérÅ‘l ad áttekintést.