A legelő szarvasmarhák az eddig véltnél kevésbé ártanak az éghajlatnak

Német kutatók szerint eddig jócskán túlbecsülték a szarvasmarhatartás éghajlatváltozásra gyakorolt hatását. Kínában végzett vizsgálatuk azt igazolta, hogy a szarvasmarhatartás nem növeli, sőt inkább csökkenti a légkörbe jutó kéjgáz mennyiségét.

A kéjgáz (dinitrogén-oxid, N2O) a széndioxiddal és a metánnal együtt az egyik legfontosabb üvegházhatású gáz, sőt egy kilogramm kéjgáznak 300-szor erősebb üvegházhatása van, mint ugyanannyi szén-dioxidnak - magyarázta Klaus Butterbach-Bahl, a kutatás vezetője a Berliner Zeitung online kiadása szerint (www.berlinonline.de).

A Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) egy éven át vizsgálta Belső-Mongólia szarvasmarhatartását. A néptelen, rendkívül zord telű vidéken több mérőállomást is felállítottak, és kiderült, hogy azokon a területeken, ahol nem legeltetnek marhákat, több kéjgáz keletkezik, mint a legelőkön.

Ez úgy lehetséges, hogy a kéjgáz természetes úton is termelődik, méghozzá a tavaszi olvadáskor, mikrobiális tevékenység során. Amennyiben a területet lelegeli a marha, télen a szél a hó nagy részét elfújja. A csekély hótakarás következtében a talajhőmérséklet akár tíz fokkal hidegebb lehet, mint a hóval jobban szigetelt részeken. Ezen kívül a tavaszi olvadás során szárazabb is marad a legelők talaja. A hideg és a szárazság pedig gátolja olvadás idején a mikrobák tevékenységét, így kevesebb kéjgáz kerül a levegőbe.

A német kutatók szerint eddig a hamis adatok miatt sokhelyütt akár 72 százalékkal is túlbecsülhették a kéjgázkibocsátás mértékét. Eredményeiket mindazonáltal nem értékelik reménysugárként a klímaváltozás elleni harcban. Az ugyanis továbbra is tény, hogy a marhák emésztésük révén nagy mennyiségű metánt juttatnak a levegőbe, amit e tanulmány nem vesz figyelembe.

Butterbach-Bahl véleménye szerint a gyepterületek őszi kaszálásával, így a téli hótakaró vékonyításával csökkenteni lehetne a tavaszi kéjgázkibocsátást.