Hitelgarancia agrár-vállalkozásoknak
Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány tavaly 32-34 milliárd forint hitelösszeghez nyújtott garanciát, ami az idén elérheti, vagy meg is haladhatja a negyvenmilliárd forintot - mondta az MTI-nek Ulrich Anikó ügyvezető igazgató.
Tavalyelőtt, 2006-ban több mint húszmilliárd forint volt az alapítvány által garantált hitelösszeg. A tavalyi, 60-70 százalékos növekedés az ügyvezető igazgató szerint leginkább annak köszönhető, hogy több mezőgazdasági program kezdődött el, amelyek finanszírozásához garanciára volt szükségük a vállalkozóknak és gazdálkodóknak.
Hozzátette, hogy a beváltások aránya is kedvezően alakult, mindössze a garantált hitelösszeg két százalékára nyújtottak be igényt. A garanciát már nem elsősorban a mezőgazdasági tevékenységekhez adja az alapítvány, hanem vidékfejlesztéshez, az ehhez garantált hitelösszeg meghaladja az össz-garanciavállalás felét.
Az Európai Garanciaszervezetek Szövetségének (AECM) elnöke, Jose Fernando Fignereido elmondta: a szövetséghez tartozó harmincnégy garanciaszervezet Európában összesen mintegy 2,5 millió kis- és középvállalkozással áll kapcsolatban, számukra a múlt évben mintegy hatvanmilliárd euró hitelösszeget garantáltak, ezen belül a mezőgazdasági szektor aránya tizenöt százalék körüli.
Ulrich Anikó ismertetése szerint az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által garantált hitelösszegen belül a kis- és középvállalkozások aránya tíz százalék körül alakul.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá