Hitelgarancia agrárvállalkozóknak
Az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány tavaly harminckilencmilliárd forint hitelösszeghez nyújtott garanciát. Idén akár negyvenötmilliárdot is kihelyezhetnek - mondta Ulrich Anikó ügyvezető igazgató Budapesten, a szervezet kuratóriumi ülése előtt.
Az alapítvány által kötött szerződések száma kilencvenkét százalékkal, a garantált hitelösszeg nyolcvankilenc százalékkal nőtt tavaly, 2006-hoz képest. A hitelgarancia-beváltások aránya 2007-ben kedvezően alakult, a garantált hitelösszeg mintegy két százalékára, hozzávetőleg hétszázmillió forintra nyújtottak be igényt a bankok.
Idén a beváltások összege már a teljes múlt évit meghaladta, elérve az egymilliárd forintot. Ennek oka az ügyvezető igazgató szerint egyebek között az, hogy sok a forgóeszközhitelre nyújtott garancia, a hitelek egy részét likviditási problémák miatt nem fizetik az adósok, ezeket tehát a bankok kénytelenek beváltani.
Idén, június első hetéig az alapítvány mintegy huszonnyolcmilliárd forint hitelhez nyújtott készfizető kezességet. Ez a teljesítmény időarányosan lényegesen jobb a tavalyinál. A kezességek száma a múlt évi három és félszerese, a garantált összeg pedig a duplája a tavalyinak.
A kuratóriumi ülésen jelen lévő Máhr András, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szerint az alapítvány jól alkalmazkodott a változó gazdasági körülményekhez. Alapítása óta, 1991-től a múlt év végéig több mint huszonháromezer kezességlevelet adtak ki, amivel csaknem 380 milliárd forint hitel felvételét segítették elő. A mezőgazdaság hitelállományának szerkezete átalakult; míg az ezredforduló környékén az éven belüli hitelek aránya hetven-nyolcvan százalékos volt, mára az éven túliak aránya eléri a hetven-hetvenöt százalékot.
A szakállamtitkár jelezte: az utóbbi hónapokban a világ és a magyar élelmiszerpiac is megváltozott. Ehhez a változáshoz szintén alkalmazkodnia kell a pénzügyi szektornak, így az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak is.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá